Álmokat megvalósító napocskások

cd01b821-5380-4cea-8089-53970a8d6355-1.jpg

A foglalkozást Bagdi Bella „Van nekem egy álmom” című dalának meghallgatásával kezdtük. A dal segített ráhangolódni az álmok és célok témájára, érzelmileg is megérintette a gyerekeket.

A dal után beszélgettünk arról, mit jelent álmodni, mire vágyunk, és mi az, amit egyszer szeretnénk elérni. A gyerekek bátran megosztották gondolataikat, vágyaikat.

Ezt követően meghallgattuk Benedek Elek „A három kívánság” című meséjét. A mese feldolgozása során megbeszéltük, hogy milyen kívánságok fontosak igazán, és hogyan kapcsolódhatnak ezek a jó szándékhoz és mások segítéséhez.

Különösen megható volt, amikor az egyik gyermek azt fogalmazta meg kívánságként, hogy minden ember boldog legyen, és hogy lehessen mindenkin segíteni. Ez a gondolat mély empátiáról és érett érzelmi gondolkodásról tanúskodott.

A foglalkozás végén minden gyermek lerajzolta, ki szeretne lenni felnőtt korában, milyen álma, célja van. A rajzok elkészítése közben meséltek terveikről, elképzeléseikről.

Képek