„Cél a nagycsoport!”

0f0007a4-71e6-4bda-98e4-6e1ff47e007f.jpg

Zsadányi Tündérkert Óvoda
5537 Zsadány, Béke utca 56.
KÖZÉPSŐ CSOPORT
BOLDOGSÁGÓRA 5.
A célok kitűzése és elérése
A középső csoportosoknak is ötödik alkalommal hoztam el a Boldogságórát. Mosolyogva és vidáman vártak. Ebben a csoportban is nagyon elevenek a gyerekek. Mozogtunk egy keveset a relaxációs gyakorlatokkal, hogy a mozgásigényüket részben kielégítsük. Azután egy kis beszélgetéssel lecsendesedtünk. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen volt a mai napjuk, ki, hogyan érkezett az óvodába. A válaszok többsége az volt, hogy szívesen jött reggel az óvodába, mert a barátjával alig várta, hogy játszhasson. Egy gyermek mondta, hogy ő nem akart jönni, mert az anyukája is otthon van, nem dolgozik a mai napon. Megbeszéltük, hogy az anyukájának dolga van, neki pedig az óvoda a munkahelye, ahol feladatai vannak. Az óvodásoknak sokat kell még játszaniuk ahhoz, hogy nagycsoportosok lehessenek. A cél a játékok megismerése, a játékszabályok betartása, a felnőttekre figyelni és szót fogadni az óvodában és otthon is. Nekik is elmondtam Lukács Elvira meséjét: Rosszcsont Ricsi remekel. Volt két gyermek, akiket nem kötött le a mese, mert egymással bohóckodtak. Megkérdeztem a gyerekeket, hogy tudják-e, hogy kik szerepeltek a mesében és sajnos nem tudták. Ezután közösen megbeszéltük, a többiek segítettek ebben. Legyen a kitűzött célotok, hogy figyeltek és akkor tudtok a felnőtt kérdéseire válaszolni. A játékunk is célbaérős volt. Az a gyermek léphetett előre mindig egy-egy lépést, akin volt zöld színű zokni, piros pulóver, kék szeme van, barna szeme van, szőke haja, barna haja, hosszú hajú, rövid stb. A cél a türelem és a figyelem volt!
A zenére mozgás felvidította a középső csoportosokat, jól éreztük magunkat. Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalára mozogtunk. Taps, taps, taps, tánc, tánc, tánc, forgás, forgás dobbantás!
A csoport célja, hogy egy kicsit jobban figyeljenek oda a tevékenységek során, hogy nagycsoportosok lehessenek!

Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus, mesterpedagógus

Képek