Mire vágyom?

- Csoport neve: Deák Ovi Tulipán csoport
- Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (69 megtekintés)
A január havi témát a célok kitűzése és elérése a csoportomban a következőképpen dolgoztam fel.
Csupaszívet a kezembe vettem, bekapcsoltam Bagdi Bella Van nekem egy álmom című számát és a gyerekeket a szőnyegre hívtam. Csupaszív helyet foglalt egy szív alakú párnán mi pedig köré ültünk. Figyelmesen először végighallgattuk a zenét. Majd megkérdeztem a gyereket mire vágynak, mi az álmuk? A sok tárgyi dolog után az egyik kislány azt mondta, hogy ő arra vágyik soha ne legyen beteg! Egy másik kislány arra, hogy csend legyen az óvodában, őt sokszor zavarja az az alapzaj amit egy csoportnyi gyerek csinál. Egy másik kislánynak az a célja, hogy ő fodrász legyen nagykorában! Egy kisfiú azt válaszolta, hogy ő külön szobára vágyik, mert 2 testvére is van és az egyikőjükkel osztoznak egy szobán. Volt olyan fiú aki tűzoltó szeretne lenni nagykorában. A legfrappánsabb egy kisfiú válasza volt, neki az a célja, hogy elkészüljön az időgép amit apukájával készítenek, és visszamenne babakorába, illetve a jövőbe felnőttkorába is, mert felnőttént annyi minden közül választhat majd mi legyen, kíváncsi lenne rá, mi is lesz nagykorában! Meghallgatták Benedek Elek A három kívánság című meséjét is, majd megkérdeztem tőlük jót kívántak e az előbb? Megbeszéltük, hogy ők tehetnek majd azért, hogy teljesüljenek a kívánságaik, azok lesznek a céljaik, ha valamivé (fodrász, tűzoltó) szeretnének majd válni, azért kitartóan kell tenni, tanulni. Soha ne adják fel az álmaikat, mert az teszi boldoggá őket ! 🙂
Az egyik kislány játék helyett a mese után úgy gondolta, hogy ő azt szeretné, hogy örökké élhessen! „Na jó nem örökké de legalább 100 évig!”
Majd bekapcsoltam újra a Van nekem egy álmom dalt, és táncoltunk rá egy jót!



