Világvallások napja tevékenység

- Csoport neve: Aranykert
- Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (64 megtekintés)
Beszámoló – Világvallások napja tevékenység
Január 15-én az 1-2. osztályban etika órán tartottam a „Világvallások napja” című tematikus foglalkozást, amelynek célja az emberi sokszínűség és a közös értékek felfedezése volt. A gyerekek aktívan részt vettek a beszélgetésben, és megosztották saját tapasztalataikat arról, hogy miben különbözünk mi, emberek. Felismerték, hogy más nyelven beszélünk, eltérő a bőrszínünk, különböző módon öltözködünk, más szokásaink és ünnepeink vannak – sőt, a vallásunk is különbözhet.
Megoldottuk a mellékletben található párkereső feladatot.
A beszélgetés során közösen gyűjtöttük össze, mi lehet bennünk közös: mindenki vágyik szeretetre, boldogságra, megértésre és egészségre. Megfogalmaztuk, hogy a hit – vallástól függetlenül – olyan értékeket adhat nekünk, mint a remény, a közösséghez tartozás érzése, az isteni gondviselés és a lelki biztonság.
Kiemeltük, hogy bár sok mindenben különbözünk, mindannyian ugyanazokra az alapvető emberi értékekre vágyunk. A foglalkozás során a gyerekek nyitottan, érdeklődve és empátiával fordultak egymás felé, ami megalapozta a további közös munkát és a Boldogságóra program célkitűzéseinek megvalósulását.
Ezután meghallgatták „A három fa legendája” című norvég mesét, amely mély érzelmi hatást gyakorolt rájuk. Beleillesztve az Erdő mellett nem jó lakni című népdalt, melyet el is játszottunk. A történet feldolgozása során a gyerekek színeztek, párosítottak, és rajzoltak.
Tervezet – Világvallások napja
Időpont: 2026. január 15. Korosztály: Alsó tagozatos tanulók Időtartam: kb. 45 perc
Téma: Sokszínűség és közös emberi értékek a világvallások tükrében
Célkitűzések
• A gyerekek megismerjék az emberek közötti sokszínűséget (kultúra, vallás).
• Felfedezzék, hogy a vallástól függetlenül közös értékeket adhat.
• Fejlődjön az empátiájuk, megértésük és közösségi érzésük.
Tevékenységek
1. Bevezető beszélgetés
o Miért vagyunk sokfélék?
o Mi lehet bennünk közös?
2. Párkereső feladat
o Párosítás
o Közös megbeszélés, ellenőrzés
3. Mese feldolgozása – „A három fa legendája”
o Érzelmi azonosulás, értelmezés
4. Záró beszélgetés
o Mit tanultunk a meséből?
o Miért fontos szeretet, közösség?
Eszközök
• Kinyomtatott feladatlapok
• Hangszóró a videóhoz
• Papír, rajzeszközök




