Boldogságóra Program

Kitartóan folytattuk az utunkat az Önbizalom-hegyen, hiszen hónapról hónapra azt érezzük, hogy nő a magabiztosságunk és fejlődik az önismeretünk.
Az első foglalkozást nyugilégzéssel indítottuk (lehelet légzés), hogy lecsitulva kezdjünk a nagyon is komoly témáról, a motiváló jövőképről közösen gondolkodni. Beszélgettünk a jövőképről, a tudatos, közelítő és előnyös célokról, a motivációról, a kihívások és a visszajelzések fontosságáról. Megpróbáltuk magunk elé képzelni a lehető legjobb jövőbeli énünket a vizualizációs gyakorlat segítségével. A folyosót is birtokunkba vettük, hogy a „Lépj eggyel közelebb a célhoz!” feladat segítségével tudatosítsuk, ki mennyire céltudatosan és jövőre koncentráltan éli a mindennapjait. Mindenki túljutott a középtávon, többen megközelítették a Cél sávot is. Jó volt látni, menyire komolyan, a kérdéseket megfontolva végezték a gyerekek a feladatot. Ezután az „Önbizalom-hegy és a motiváló jövőkép” vizualizációs gyakorlat következett. Többen beszámoltak arról, hogy élénken megjelentek a képek a fejükben, szinte látták a hegyet, érezték a szelet, és olyan volt, mintha tényleg ott állnának a csúcson. Mindeközben különféle érzelmek kavarogtak bennük: kétely, bizonytalanság, de a végén büszkeséget, örömöt és megkönnyebbülést éreztek. A hegy tetejéről eléjük táruló látványról megpróbáltunk egy közös, az osztály többsége számára „érvényes” rajzot készíteni kaparásos technikával. E kép köré gyűjtöttük a „motiváló” és a „jövőkép” rokon értelmű kifejezésit, ebből lett a „Motiváló jövőkép” tablónk.
Amikor különféle hegyek képeit vetítettem ki nekik (havas, virágmezős, meredek, éles hegycsúcsú, lapos tetejű tb.), s megkértem, hogy válasszák ki közülük a saját Önbizalom-hegyüket és indokolják is, miért azt választották, nagyon felnőttes válaszokat is adtak. Például a meredek hegyet azért választották többen is, mert bár meg kell dolgozniuk azért, hogy feljussanak rá (kihívások), de így még büszkébbek, ha felérnek a csúcsra. A laposabb tetejű hegyre pedig azért esett néhányuk választása, mert úgy vélik, hogy biztonságban fogják érezni magukat az út végén. Ezután az „55 kérdés, amelyek segítenek a céljaid kitűzésében és elérésében” kártyák közül húztak egyet-egyet, és megválaszolták a rajtuk lévő kérdéseket. Az óra egyik fontos tanulsága volt számukra az, hogy az önbizalom nem azt jelenti, hogy mindig biztosak vagyunk magunkban, hanem azt, hogy merünk próbálkozni, ha kell, újra és újra.
A második foglalkozást a „Hegy-meditációval” kezdtük. Nagyon tetszett nekik a hangtál is, amit most először vittem be hozzájuk. Úgy érezték, tényleg segíti őket a ráhangolódásban és elmélyülésben. Majd megpróbáltuk az eddigi, az önbizalomról és motiváló jövőképről szerzett ismereteinket elmélyíteni úgy, hogy egy-egy közmondással kerestük a kapcsolatot köztük. Az osztályom immár második éve mindig közösen megfejti az Édes Anyanyelvünk folyóirat nyelvtani rejtvényeit, és már többször jutalomkönyvet is kaptunk. Legutóbb egy régi közmondásokat és szólásokat tartalmazó kötetet nyertünk. Ebből kiválasztottuk a nekünk leginkább tetszőket, majd végül tizenhárom közmondás üzenetét próbáltuk összekötni az önbizalom és a motiváló jövőkép témájával. Pl.: Jó útitárs a tudomány. Lefordítva az önbizalomra: A tudás biztonságot ad, segít hinni magunkban. Lefordítva a jövőképre: A tanulás eszköz a jövő megvalósításához. A gyűjtött és megtárgyalt közmondásokból készítettük el az „Önbizalom és jövőkép közmondásokban” tablónkat.
Beszélgettünk arról is, hogy a hegyre vezető úton számtalan akadály állhat előttünk, de ezek nem szabad, hogy elbizonytalanítsanak minket. Az „55 kérdés, amelyek segítenek a nehézségekkel való megküzdésben” kártyák kérdéseit megválaszolva tovább erősítettük az önbizalmunkat.
Meséltem a gyerekeknek John Goddardról, aki 127 célt tűzött ki maga elé, és ezek nagy részét sikerült is elérnie. Ennek mintájára arra kértem őket, hogy ők is fogalmazzanak meg tíz olyan célt, amit harmincéves korukig szeretnének elérni. Roppant megható volt, hogy sokan már most is nagyon éretten és felelősségteljesen gondolkoznak a jövőjükről. Például: „Szeretném, hogy a mostani értékes baráti kapcsolataim megmaradnának a jövőben is.”; „Olyan emberek vegyenek körül, akik szeretnek, és akiket én is szeretek”; „Olyan életet éljek, hogy azzal mások példaképe legyek”; „Békében éljek én is, és a gyermekeim is még nagyon sokáig”. Abban egyeztünk meg, hogy ezeket a papírokat elteszem, és egy jövőbeli osztálytalálkozón visszaadom nekik, hogy ők is lássák, mit sikerült elérniük gyermekkori céljaikból. Ismét igyekeztünk egy útravaló gondolatot megfogalmazni az óra végén: A jövőkép nem ígéret arra, hogy könnyű lesz, hanem ok arra, hogy ne adjuk fel.
A magyar kultúra napjához is kapcsolódtunk januárban. Mindenki hozott egy-egy kérdést négyféle válaszlehetősséggel különböző tudományterületekről, ahol a magyarok valamilyen jelentős eredményt értek el. Ezekből összeállítottam egy wordwallos játékos kvízt, amit aztán egy közösséginevelés-órán nagyon lelkesen végig is játszottak, és csaknem hibátlanul sikerült is megoldaniuk.
Ebben a hónapban ismét nagy lépéseket tettünk felfelé az Önbizalom-hegyen. Nemcsak a céljainkat fogalmaztuk meg pontosabban, hanem azt is megtapasztaltuk, hogy a bizonytalanság, a kétely és a kihívás mind természetes részei az útnak. A légzésgyakorlatok, a vizualizációk, a közös gondolkodás, a játékos feladatok és a mély beszélgetések mind azt erősítették bennünk, hogy az önbizalom valóban elsajátítható és fejleszthető.

Papp Judit
a Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
7. b osztályának (Víg Team) osztályfőnöke

Képek