Sportos együttműködés

Bo.nov0_.jpeg

A társas kapcsolatok együttműködésére azt gondoltam ki, hogy nem csak az osztályt, de az iskola több diákját, osztályait vonom be egy tornatermi sportfesztivál keretein belül. Ezt megelőzte az, hogy az egyik szünetben egy közös tánc erejére szedtem, szedtük össze az iskola diákjait és együtt, közösen táncolhattak a jól ismert zenékre. Igazi felfrissülés volt. A torneteremben pedig a gyerekek hét változatos állomáson próbálhatták ki ügyességüket, kitartásukat és csapatszellemüket. Forgószínpad-szerűen mentek végig a vegyes csapatok a pályákon, ahol nagyon figyeltek egymásra a gyerekek.A gyerekek hatalmas lelkesedéssel jártak állomásról állomásra, és mindenhol új élményekkel gazdagodtak. A sportfesztivál nemcsak a mozgás örömét adta, hanem erősítette az együttműködést, a közösségi élményt és a jó hangulatot is. A nap végére mindenki fáradtan, de büszkén és mosolyogva tért haza. Örörm volt látni a vegyes csapatok sokszínűségét, hogy sehol nem volt vita, veszekedés, jól tudtak együtt működni, segítették a kisebbeket.

Képek