Adni jó – közös karácsonyi hangolódás a boldogságórán
- Csoport neve: MosolykákFadd
- Faddi Gárdonyi Géza Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (82 megtekintés)
December 17-én tartottam meg az idei karácsonyi boldogságórát, amelyen a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt vettek részt. Ez már a második olyan alkalom volt, amikor közösen, több generáció jelenlétében hangolódtunk a karácsonyra, ami számomra különösen értékessé tette ezt az órát. Már három éve dolgozunk együtt a boldogságórákon, így a gyerekek számára ismerős a figyelem, az érzések megnevezése, a szeretet megélése. Most azonban a családtagok jelenléte új szintre emelte az együttlétet: a közös idő, az egymásra hangolódás és a megállás került a középpontba.
Az órát közös relaxációval indítottam. Nyugodt zene, lassú légzés és vezetett képzelet segítette a megérkezést. A gyerekek a szüleik mellett, sokan az ölükben ülve vettek részt benne. Már ekkor többen elérzékenyültek, ami visszajelzés volt számomra arra, hogy mennyire szükség van erre a fajta lelassulásra a karácsony előtti időszakban. A relaxációt beszélgetés követte. Egyszerű, de mély kérdésekkel fordultam a gyerekekhez és a felnőttekhez: jó pillanatokról, háláról, egymás értékeiről gondolkodtunk. Nem volt kötelező megszólalni, a csendet is elfogadtuk, ami tovább erősítette a biztonságos, elfogadó légkört.
Ezután egy rövid videót néztünk meg, amely az óra egyik fontos üzenetét hordozta. A feldolgozás során tudatosan megfogalmaztuk, hogy adni jó érzés, és hogy a szeretet nem a nagy ajándékokban, hanem az apró figyelmességekben és önzetlen cselekedetekben jelenik meg. A beszélgetésben hangsúlyt kapott, hogy amikor adunk – időt, figyelmet, segítséget –, az nemcsak a másikat teszi boldoggá, hanem minket is. Ez szorosan kapcsolódott a hónap témájához, a boldogító jócselekedetekhez.
Az óra egyik legszebb része a közös történetalkotás volt. „A karácsonyi varázslat” című mesét együtt hoztuk létre: minden család hozzátett egy-egy mondatot, sokszor személyes élményekkel színesítve a történetet. A közös alkotás öröme jól érzékelhető volt, a gyerekek és felnőttek egyaránt aktívan kapcsolódtak be.
Ezt követte a „Hála és Szeretet Fa” elkészítése. A kártyák írása alatt Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dala szólt. A résztvevők leírták, miért hálásak az elmúlt évben, és mit kívánnak szeretteiknek karácsonyra. A felkerült gondolatok együtt egy erős üzenetté álltak össze: mennyi szeretet, figyelem és hála van jelen a közösségünkben.
Az órát egy közös útravaló gondolattal zártam, amelyben azt emeltem ki, hogy a legszebb ajándék az idő, amit egymásra szánunk. A lezárás csendje méltó befejezése volt az együttlétnek. Az órán összesen 39 fő vett részt. A visszajelzések alapján lelki feltöltődést adott, és remélem segített abban is, hogy a tudatosabban, egymásra figyelve készüljünk az ünnepre.
A karácsonyi időszakhoz kapcsolódva iskolánk alsó tagozatán december 19-én megszerveztük a „Csúnya karácsonyi pulcsik világnapját” is. A kezdeményezéshez sokan csatlakoztunk: gyerekek és pedagógusok egyaránt karácsonyi pulóverben érkeztünk, és egy közös fotóval is megörökítettük ezt a vidám, közösségépítő pillanatot.




