„A jóság összeköt – Boldogító jócselekedetek közösen”

- Csoport neve: Julcsika
- Erzsébet Királyné Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (77 megtekintés)
A Boldogságóra Boldogító jó cselekedetek témáját olyan élményekkel dolgoztuk fel, amelyek egyszerre erősítették az empátiát, az összetartozás érzését és a közösséghez tartozást. A foglalkozások során a gyerekek színezhető motívumokon keresztül ismerkedtek meg a jóság mindennapi formáival, miközben természetes módon beszélgettek az odafigyelés és a kedvesség fontosságáról. Az órán beszélgettünk arról, mit jelent számunkra a boldogító jó cselekedet: hogyan tudunk apró tettekkel örömet szerezni másoknak, és hogyan hat ránk, amikor mi magunk teszünk jót. A ráhangolódást a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című Bagdi Bella-dal meghallgatása segítette, amely vidám hangulatot teremtett és megnyitotta a gyerekek szívét az együttműködésre. A foglalkozások során jóságláncot készítettünk, amelynek minden láncszeme egy-egy jócselekedetet jelképezett, amire saját gondolatukat írták rá. A közösen elkészült jóságláncot az iskola fájára helyeztük ki, hogy minden arra járót emlékeztessen arra: az apró kedvességek is összekapcsolnak bennünket. A lánc láthatóvá tette a gyerekek jó szándékát, és büszkeséggel töltötte el őket, hogy jóságukkal a tágabb közösségnek is üzenhetnek. Büszkék voltak a gyerekek, hogy az ő munkájukkal díszíthettük fel a fát. A program egyik kiemelt eseménye a szülőkkel közös mézeskalács-díszítés volt, ahol a közös alkotás valódi közösségi élménnyé vált. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy az elkészült mézeskalácsok közül egy-egy darabot félreteszünk, és egy kiválasztott személynek adjuk át kedves gondolattal vagy jókívánsággal. Így a díszítés maga is boldogító jó cselekedetté vált.
A Boldogságóra szellemiségét végig áthatotta az együttlét öröme és az a felismerés, hogy a jóság tanulható, gyakorolható, és sokszorosan visszatér hozzánk – különösen akkor, ha közösen éljük meg.





