Boldogító jó cselekedetek

- Csoport neve: Baglyocskák
- Pécsvárady Botond EGYMI
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (76 megtekintés)
A decemberi Boldogságóránkon a Boldogító jó cselekedetek kerültek a középpontba. Relaxációval kezdtük a foglalkozást, majd meghallgattuk Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát. Beszélgettünk a decemberről és a közelgő ünnepekről is. Ez az a hónap, amikor a szokottnál is többet törődünk egymással, jobban odafigyelünk barátaikra, családtagjaikra. Kedvesebbek vagyunk társainkkal, és szívesebben segítünk mindenkinek. A gyerekek lelkesen mesélték azokat a jó cselekedeteket, melyekkel szüleiknek, barátaiknak szereztek legutóbb örömet. Ezután feldolgoztuk Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét. A gyerekek belebújtak Amália bőrébe, és ők is jót cselekedhettek az egyik társukkal. Mindenki jól érezte magát játék közben. Az is, aki kapott, és az is, aki adott. Végül minden gyermek kiszínezett egy szívecskét, amit egy számára kedves személynek ajándékozhatott.
Ez a foglalkozás megmutatta, hogy nem kell a boldogsághoz nagy dolog, az apró jó cselekedetekkel is örömet szerezhetünk társainknak, és ezek az apróságok minket is boldoggá tesznek.


