Boldogságóra: Boldogító jócselekedetek

- Csoport neve: Sakkolók3a
- Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskolája
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (79 megtekintés)
Ezt az órát is két alkalommal tartottam. Az elsőn egy lámpást festettünk, és benne a fénykört, ahogy körkörösen megvilágítja a sötétséget. Azt jelképezi, hogy az egymásnak adott jó fényt és reményt, vigasztalás ad a nehezebb napokon. És meg is jegyezték, hogy ez olyan, mint a kapcsolatok körei, hogy a legtöbb jót azoktól kapjuk, akik közel állnak hozzánk, a fényben. Sajnos a teljesen elkészült kép lemaradt, csak a hátteret fényképeztem le. A második órát a téli szünet előtti utolsó napon tartottuk aznap, amikor egymást megajándékoztuk.
– Az előző alkalommal előkészítettem ezt az órát, egyben ráhangoló cselekedetekre ösztönöztem a gyerekeket. Mindenkinek a nevét felírtuk külön-külön egy-egy cetlire, és a gyerekek húztak egyet. A kihúzott kisgyermek nem tudhatott arról, ki húzta őt ki, nevét titokban kellett tartani. Aki húzott, titkos barátja lett annak, akit húzott és egészen a következő boldogságóráig titokban támogatnia, segítenie kellett őt. Tilos volt ajándékokat adni neki, és igyekezni kellett, hogy lehetőleg ne lehessen kitalálni, ki az. Mindenki izgatottan várta az órát. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy sikerült megtartaniuk a titkot. Amikor felfedtük, ki-kinek volt a titkos barátja, voltak nagy meglepetések, felismerések és rengeteg öröm és vidámság. Megbeszéltük, hogy ki, milyen jócselekedeteket kapott a barátjától, és hogy hatott ez kettejük kapcsolatára. Voltak párok, akik nem szoktak együtt lenni előtte, de ez a titkos barátság összehozta őket.
– Majd innen rátértünk arra, hogy az osztályban tett-e valaki más is jót velük, mi volt az és hogy érezték magukat attól. Mivel a magatartásjegyek megbeszélésénél elsős koruk óta mondaniuk kell valami jót arról a kisgyerekről, akiről éppen szó volt, ez már gyakorlott módon ment nekik. – — Ezután csoportmunkában felírták egy lapra, hogy ki, milyen jócselekedetet szeretne magának, vagyis milyen szükségleteik vannak. Ezt felvezettem a táblára, minden csoport lediktálta, hogy mit írtak, és megnéztük, hogy az osztálynak jócselekedetekből milyen szükségleteik vannak. Csak ketten írták, hogy ajándékot szeretnek kapni szeretteiktől. A nyertes kérés az ölelés volt, 20 főből 14-en írták fel, a figyeljenek rám a második helyen végzett, és a harmadik holtversenyben a barátkozzanak velem és a támogassanak, segítsenek lett.
– Végül át kellett gondolniuk, hogy a téli szünetben mi minden jót fognak tenni a családjuknak, le is kellett írniuk, és azt tervezzük, hogy januárban azzal indítjuk majd az évet, hogy ezt megbeszéljük.




