Segítek, és nem várok viszonzást!

- Csoport neve: Agymanok4b
- Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (87 megtekintés)
Először mesefeldolgozással kezdtük a téma feldolgozását, A kőleves című mesével. Megbeszéltük a mese tanulságát, szereplőit, helyszíneit.
Aztán rátértünk, hogy ki, milyen jócselekedetet tett a közelmúltban a közvetlen környezetében. Először nagyobb dolgokra gondoltak a gyerekek, amiket filmekben, mesékben is látnak. Ilyen példát nem igazán tudtak hozni.
Aztán rávezettem őket, hogy az apróbb figyelmességet, jócselekedetek sokszor többet jelentenek. Ekkor már tudtak azonosulni a témával, és nagyon sok dolgot felsoroltak, hogyan segítettek egy társuknak, vagy családtagjaiknak.
A téma lezárásaként festettek egy karácsonyfát, amire díszeket ragasztottak. A díszeken egy-egy jó cselekedetet írtak, amit az utóbbi egy hónapban tettek.

