Boldogító jó cselekedetek

Boldogító jó cselekedetek

A foglalkozást a Bagdi Bella Jó emberré…. című dalával kezdtem. A gyerekek leültek körbe a szőnyegen, és meghallgattuk a dalt. Utána beszélgettünk arról, hogy ki, hogyan szokott segíteni otthon anyának, apának. Majd egy játék következett: Arcizomlazítás játékosan. A relaxálás után Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét elmeséltem. Amiről sokat beszélgettünk. Elmondták a gyerekek, hogy kinek melyik szereplő tetszett, visszaidéztek egy-egy jelenetet, elmondták, hogy szerintük mit érezhettek a szereplők. Megbeszéltük, hogy ki, hogyan szokott segíteni a társának a csoportban. pl. „Segítek elzárni a csapot”, „Én szoktam segíteni Elizának öltözni”, „Én mindig Inezzel elrakom a játékot”. Egy játékot hoztam nekik, a Jóságos manókat. A gyerekek kihúzták egymás jelét egy kalapból. Megbeszéltük, hogy senkinek sem lehet elmondani, hogy kit húzott, viszont nagyon sokat kell segíteni neki, legyenek velük figyelmesek. A nap végén megbeszéltük, hogy ki tudja kitalálni, hogy őt ki húzta, ki hogyan és miben segített a társának. Végül a gyerekek készítettek barátaiknak barátságszívet, amit oda is adtak, volt, aki másik csoportba járó gyermeknek készített. Majd a téma jelét is felragasztottuk a következő lépcsőfokra.

Képek