Örülök, hogy adhatok!

1000006335.jpg

A december hónap kiemelt témája a jó cselekedetek. És ha az még boldoggá is tesz minket még jobb. A gyerekekkel egy kis műsorral készültünk ebben az örömteli időszakban, ami egy vers, egy ének és egy tánc formájában valósult meg. Sokat gyakoroltunk, nevettünk, beszélgettünk, míg készültünk. Úgy gondolom, hogy most egy kicsit más volt a boldogságóra , de volt benne olyan tartalom, ami a gyerekeknek és nekem is maradandó és élmény marad.
A műsorunkkal az óvodai fenyőünnepet színesítettük és az idős otthon lakóinak is bemutathattuk, akik nagy örömmel fogadtak minket. Már tavaly is voltunk az idősek otthonában és most is sikerült megoldani, hogy eljussunk, és jövőre is tervezem, hogy néhány gyerekkel megyünk és örömet szerzünk az ott lakóknak.

Képek