A boldogító jó cselekedetek karácsonyfája

- Csoport neve: Lélekvidítók
- Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (77 megtekintés)
A gyerekekkel már december elején elkezdtünk hangolódni az ünnepre lélekben. Beszélgettünk a törődésről, odaadásról, figyelmességről, az egymás iránt tanúsított pozitív attitűdről, melyek az ünnep közeledtével még hangsúlyosabbá válnak. A foglalkozás végén ki kellett gondolniuk egy jó cselekedetet valamely osztálytárs számára, s anélkül, hogy bárkinek is elmondták volna, titokban véghez kellett vinniük.
A második foglalkozást azzal kezdtük, hogy beszámoltunk a jó cselekedeteinkről, amelyet talán észrevétlenül egymással tettünk. A gyerekek szinte mindegyike meghatódva fogadta és hálás ölelések közepette köszönte meg társának a jó tettet.
Ezt követően arra kértem őket, hogy gondoljanak ki még egy jó cselekedetet, amelyet egy kínálkozó alkalommal végre hajtanak önmaguk és mások lelki öröméért.
(ilyen fogadalmak születtek többek között: otthon én fogok kiporszívózni, segítek visszatolni egy idős néni bevásárlókocsiját, mamának megpucolom a diót a bejglihez.)
Ezt a vállalást ráírták egy lapra, melyet ajándék formára díszítettek és az osztály karácsonyfájára tűztek!
Ezek a szívfogadalmak most a karácsonyfánk legfényesebb díszei, melyek megvalósításra várnak. 🙂
Januárban újabb élménybeszámolót tartunk majd, s ígérem, én majd nagyon nagyon megdicsérem őket, mert az ő örömük és boldogságuk is számít! 🙂




