Jó cselekedetek

a6b482c4-36fa-403e-a8cd-7bd25f86b399.jpg

Boldogító, jó cselekedetek

Decemberben a Boldogságóránk témája a jó cselekedetek volt.
Az alkalmat mozgásos, lazító gyakorlattal kezdtük, melynek neve: „A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” és a „Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga”.
Aztán meghallgattuk és igyekeztünk megtanulni Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát. Körben állva, egymás kezét megfogva énekeltünk.
A téma kibontásaként beszélgettünk arról, milyen jó segíteni, odafigyelni másokra. Milyen örömet okoz adni. Ha kedvesek vagyunk, már azzal is jót cselekedtünk. Mindenki tud tenni valami jót ott, ahol éppen van, és neki nem kerül semmibe sem. Utána pedig ő is jobban fogja érezni magát, és hálás lesz azért, amije van.
Egyenként is meséltek a gyerekek arról, milyen jót cselekedtek mostanában, ötleteket adva ez által egymásnak is.
A gyerekek meghallgatták Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét, majd válaszoltak pár kérdésre a mesével kapcsolatosan.
A munkafüzetből feladatokat oldottunk meg, majd jóság szívecskét színeztünk és megajándékozták egymást vele a gyerekek.
Végezetül Bagdi Bella: „Boldog vagyok” című dalát énekelve vidáman táncoltunk.

Képek