„Jóságbúza”

- Csoport neve: Zöldligeti Katicák
- Furtai Általános Művelődési Központ Bakonszegi Zöldliget Óvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (86 megtekintés)
Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát indítottam el, amelyre a gyerekek azonnal odajöttek a meseszőnyegre. A dal segített ráhangolódni a hónap témájára, és érzelmileg közelebbhozni a gyerekeket ennek a témának a megértéséhez. Ilyenkor lehetőségük van improvizálni, táncolni, érzelmeiket kinyílvánítani saját kedvük szerint.
Relaxációs gyakorlatokkal folytattuk, amikor is ellazultunk, mozogtunk, megmozgattuk testrészeinket.
Ezt követően beszélgettünk mit jelent jónak lenni, milyen az amikor jót tudunk cselekedni, hogyan tudunk egymásnak segíteni, mivel tudunk egymásnak kedveskedni, szebbé tenni a mindennapjainkat.
Mese bábozás után a szereplőkkel játszhattak, aki szerette volna újra eljátszhatta a mesét. Majd kösen elvetettük a Luca búzát. Sokat beszélgettünk a Luca napi szokásokról, ismereteiket felelevenítettük, megbeszéltük, hogy a búza növekedése jelképezi a bennünk lévő jóságot, ezt gondozni, ápolni kell, hogy tudjon egészségesen növekedni.
Luca napi szokásokról továbbiakban projektoron videót és képeket nézegettünk. Valamint felelvenítettük a tavalyi adventi időszakot, megnéztük az óvodában készült képeket. Ki mennyit változott.

