Jó cselekedetek

Jó cselekedetek

A mai Boldogságórán a jó cselekedetek volt a téma. Először beszélgettünk róla, szerintük ez mit jelent (többen mondták azt, hogy segítenek otthon a szüleiknek, testvéreiknek, itt az óvodában a többieknek elpakolni), majd szituációs játékok és mese (Fésűs Éva: Csupafül 22 meséje. Az első mese) segítségével dolgoztuk fel a témát. Ezután a gyakorlatban is kipróbáltuk a jó cselekedetet: mézeskalácsot sütöttünk, amivel megkínáltuk ebéd után a másik csoportot is és ezzel várjuk majd csütörtökön a zeneiskolásokat, akik koncertet adnak nekünk.

Képek