Egymásra hangolódunk – összetartozunk

- Csoport neve: egymiovimonor
- Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (49 megtekintés)
Novemberben a Boldogságóra foglalkozások középpontjában a társas kapcsolatok megerősítése állt. A programhoz kapcsolódva megünnepeltük az Örökbefogadás Napját, amelynek alkalmából mindkét óvodai csoportunkkal közösen sétáltunk el a közeli baromfiudvar állataihoz. A gyerekek nagy izgalommal fogadták, hogy jelképesen örökbe fogadhattuk az állatokat és gondoskodásunkat az etetésükkel is kifejeztük. A közös séta, az állatokkal való találkozás és az együtt átélt élmény erősen támogatta az összetartozás érzésének kialakulását.
A Nyuszi csoportban bátorító tenyérlenyomatokat és vidám, díszített szívecskéket készítettünk, amelyekkel a gyerekek egymás felé forduló, kedves üzeneteket közvetítettek. Ha valaki rosszabb kedvre derült, elég volt ránéznie a kapott kis szívecskére és máris mosolyra húzódott a szája.
A hónap tevékenységei mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek játékosan élhessék meg a barátság, a figyelmesség és a gondoskodás örömét, erősítve a közösség összetartó erejét.




