Fenntartható boldogság

- Csoport neve: Festetucskok2
- Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Fenntartható boldogság
- (68 megtekintés)
Beszámoló
Boldogságóra 10.: Fenntartható boldogság
Az óra időpontja: 2025. június
Résztvevők: 4.osztály
Légző gyakorlattal és relaxációval (Napra forgó a napraforgó) kezdtünk.
Felelevenítettük a témaköröket, amihez boldogságórákon készült fotókat is megnéztük. A hónap dalát is meghallgattuk, s közben boldogság koktéloztunk. Kíváncsi voltam a gyerekek és a boldogságórákhoz való viszonyára, ezért beszélgetés formájában Én és a boldogságóra címmel eszmecserét folytattunk. Ki mennyit változott a tanév során cselekedetei és emberi kapcsolatai tekintetében. A hónap során sok közös programot valósítottunk meg, s önfeledten játszottunk. Mini-gazdakertben is önzetlenül segítettek egymásnak, sőt a mezítlábas tanösvényt is használtuk. Múzeum pedagógiai órán is részt vettünk a megyeszékhely történelmi hátterével kapcsolatosan. Sok közös program alkalmával még jobb közösséggé formálódtak a gyerekek. Örömmel tapasztaltam, hogy a tanulók, ahogy növekednek, úgy egyre jobban látszik a kapcsolataikon a boldogságórák hatása.
Befejezésül a Jól érzem magam … kezdetű meditációt használtam. Elköszönés előtt a Pozitív gyerek vagyok lapjai közül mindenkinek kihúztam egy lapot, mellyel pozitív gondolatokat erősítettem tanítványaimban.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)




