„Gyermek volt minden óriás”

503196719_2687079174835320_2286050018388949321_n.jpg

A mi óvodánkat, ami közösségünket a gyermekközpontúság jellemzi. Minden tevékenység a játék köré van csoportosítva, minden foglalkozásunk kiindulópontja. Örökös zöld óvoda révén nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra, az újrahasznosításra és a környezettudatos magatartás kialakítására. Az óvodapedagógusaink ezt a szemléletet vallják, valamint minden erejükkel ezt próbálják a gyermekeknek átadni, hiszen ők a jövő generációja.
Június első hetében IS a gyermekeké volt a főszerep. Őket ünnepeltük, nekik szerettünk volna adni élményt, boldogságot és jókedvet, hiszen május utolsó vasárnapján őket ünnepeltük. Mi, akik a gyermekek miatt választottuk ezt a gyönyörű hivatást szerettük volna az egész nevelési évet megkoronázni különböző programokkal. A reggeli érkezés már az udvaron történt, ahol az óvodát ünnepi ruhába öltöztettük, feldíszítettük. Pikniket varázsoltunk a füves területre, raklapokból asztalt terítettünk, plédekkel biztosítottuk az ülőhelyet. A Grimm – busz színház társulatot már sokadik alkalommal vendégül láttuk, akik a „Rigócsőr” című gyermekmesét dramatizálták a gyermekeknek. Minden csoport kókuszgolyót készített, amit el is fogyasztott a piknik alkalmával. Csillám tetkót is kaptak a gyermekek egytől egyig, valamint még pálcikás jégkrémmel is kedveskedtünk számukra. Az egyik édesapa lovakkal foglalkozik, aki színesítette a gyermeknapi programsorozatunkat egy lovaglással. A gyermekek boldogok voltak és vidámak. Azt gondolom a rengeteg élménynek köszönhetően a fenntartható boldogság ki fog tartani szeptemberig, az új tanévig. :)

Képek