Pozitív gondolatok

- Csoport neve: pandacsapat 4.
- Csengelei Általános iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Fenntartható boldogság
- (82 megtekintés)
Júniusban a Fenntartható Boldogság keretein belül összefoglaltuk az egész évben megbeszélt témákat. Kiválasztották a gyerekek, hogy melyik téma tetszett nekik a legjobban, illetve melyik feladat segített nekik valamilyen probléma megoldásában. Kiválasztottuk a kedvenc dalt is, amit közösen elénekeltünk.
Készítettünk egy Boldogság ABC-t! Összegyűjtöttük azokat a szavakat, amelyekkel a Boldogság órákon találkoztunk, amik nekünk boldogságot okoznak. Igyekeztünk csupa pozitív kifejezést használni, mindenhez mondtunk egy kis történetet, egy emléket.
Az óra második felében kreatív feladatként egy-egy színes papírra mindenki körberajzolta a tenyerét. Kivágták, majd felírták rá azokat a szavakat, amelyek számukra kifejezik a boldogságot, amely szó a Boldogságórát jelenti számukra. Ezekből a kezekből kirakva készítettünk egy tablót, melynek közepére is pozitív megerősítéseket írtunk.

