A megbocsátás hőlégballonja

30e5ca76-b6fa-42da-953a-1cbfa80b9dcc.jpg

Az óra elején segítségül hívtuk Bagdi Bella: Boldogságóra erősség dalok-Megbocsátás című dalát. A dal inspirációt adott a gyermekek számára, így a beszélgetőkörben árnyaltabban sikerült körül járnunk a megbocsátás témakörét. Ki, kinek, hol, mikor, hogyan, miért bocsát meg? Kinek fontos a megbocsátás? Két jelmondatot is választottunk: „A haragot a megbocsátás törli, a szívemet a szeretet feltölti.” (Bagdi Bella) „Aki megbocsát, az szabadon enged egy foglyot, csak hogy rájöjjön, hogy ő volt a fogoly.” (Levis Benedictus Smedes). Majd három rövid történetet olvastunk el: Vajon sok büdös krumlplid van? (tanmese a megbocsátásról), Megbántás és megbocsátás (történet), Álom a megbocsátásról. A történetek tanulságait is levontuk: A megbocsátásnak és a szeretetnek óriási ereje van, nagyobb, mint a haragnak a gyűlölködésnek! A megbocsátás nem csak a másikról, hanem rólad is szól! Aztán a megbocsátás virágait árulta az osztály virágárusa. Az a gyerek vehetett a kosárból virágot, aki úgy gondolta van miért megbocsátania. A virágért cserébe maga a megbocsátás volt a fizetség. Majd idézeteket osztottunk meg egymással a megbocsátásról. Aztán meghallgattuk Pintér Béla: Homokba írva című dalát. Végül elkészítettük a megbocsátás hőlégballonját. Valamint megbocsátás virágokat is hajtogattunk, a szirmokra megbocsátás mondatokat irtunk. Képzeletben mindannyian felszálltunk a hőlégballonnal. és a megbocsátás virágait szórtuk szét. Reméljük a szelek szárnyán eljutottak mindenkihez, hozzátok is!

Képek