A „caring and sharing”, vagyis törődni és megosztani

I. Bevezetés: Üljetek le egy percre az udvaron felállított boldogságpontunkon található boldogságpadra, és hallgassátok meg a következő történetet!

Kívánok neked elegendőt

Nemrég a reptéren, – amint a hangosbemondóban beszállásra szólítottak fel – felfigyeltem egy anya és lánya búcsúzásának utolsó perceire.
A biztonsági kapu mellett állva megölelték egymást, és az anya így szólt: „Szeretlek és kívánok neked mindenből elegendőt.” „Anya, a mi életünk több volt, mint elég” – válaszolt a lány. A te szereteted minden, amire valaha szükségem volt. Én is ugyanezt kívánom neked.”
Megcsókolták egymást és a lány elment. Az anya odajött az ablakhoz, ahol ültem. Ahogy ott állt, látszott, hogy sírás szorongatja a torkát. Próbáltam nem megzavarni őt, de ő megszólított:
„Búcsúzott már valaha is valakitől úgy, hogy tudta, örökre szól?” „Igen.”- válaszoltam.
„Elnézést, hogy megkérdezem, de miért örökre szóló búcsú ez?”
„Idős vagyok már és ő olyan messze él. Nehézségek várnak rám és reálisan nézve a következő hazaútja már a temetésemre fog vezetni.”- mondta.
Amikor elköszönt, hallottam, hogy ezt mondta neki: „Kívánok neked elegendőt.” Megkérdezhetem, hogy értette ezt?
Elmosolyodott. „Ez egy jókívánság, amit generációk adtak át egymásnak. Szüleim ezt mondták mindenkinek.”
Egy pillanatra elhallgatott, mintha még jobban próbálna emlékezni, és egyre inkább mosolygott. Amikor azt mondtuk „kívánok neked elegendőt”, csupa jó dologgal teli életet kívántunk a másik személynek. Aztán felém fordulva felsorolta nekem ezeket:

„Kívánok neked annyi napfényt, hogy ragyogónak lásd az életet.
Annyi esőt, hogy megbecsüld a napsütést.
Annyi boldogságot, hogy lelked viruljon.
Annyi fájdalmat, hogy az élet apró örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Annyi nyereséget, hogy megelégedj a vágyaiddal.
Annyi veszteséget, hogy értékelni tudd, amid van.
Annyi üdvözlést, melyek átsegítenek a végső búcsún.”
Aztán sírni kezdett, és elsétált.
Azt mondják, egy percig tart, hogy észrevegyél valakit, aki különleges, egy óra, hogy komolyan vedd, egy nap, hogy megszeresd és egy egész élet kell ahhoz, hogy elfelejtsd.

A történet meghallgatása után gondoljátok végig, kinek szeretnétek az iskolában valamilyen hasonló, boldog üzenetet átadni!
Lépjetek be a boldogságpontra!

Aki belép a boldogságpontra töltse ki a belépőt, és dobja be a boldogságponton elhelyezett kis ládikába. Annak a nevét írd fel a belépőre, akinek szánod üzenetedet. A nap végén kiosztjuk az üzeneteket a címzetteknek.

BOLDOGSÁGPONT BELÉPŐ

Tanuló neve: ……………………………………………….
Tanuló osztálya: ……………………………………………

Kívánom, hogy: …………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
______________________________
aláírás

II. Állj meg egy percre! Mielőtt távoznál a boldogságpontról hallgassátok meg ezt a történetet! Majd beszélgessetek el róla!

A boldogságpad
A fenyőfákkal szegélyezett buszmegálló üres volt, a hűvös tavaszi szél csak úgy kergette az ősszel lehullott leveleket lent, a járda mentén. A délutáni eső puha, friss cseppekkel érkezett, közelebb húzódtam a fa törzséhez. Ahogy az esőfoltok lassan nőni kezdtek az aszfalton, az egész táj mintha egy kissé elmosódott, színes festményként ölelt volna körbe mindent. A levegő üde illata keveredett a nedves föld és az újjáéledő természet fuvallatával, ami egy pillanatra minden emberi zajt elnyomott. A világ pörgése egy kicsit lassult, mintha maga az idő is szeretett volna egy kis pihenőt tartani.
Ezen a délutánon hárman is leültek a kissé elhagyatott buszmegálló mellett álló padra. Leráztam kék kabátomról az esőcseppeket és kíváncsian figyeltem őket a fa törzsétől immár egy kissé távolabb helyezkedve. Ildikó, a nyugdíjas tanárnő lassan lépett oda, kezében egy színes esernyővel, amit az esőcseppek gyengéden ostoroztak. A busz, amit várt, már elment. Az emberek jöttek, mentek, de ő most nem sietett, inkább hagyta, hogy a csend körbevegye. Ahogy leült a padra, és kinyújtotta a fáradt lábait, a szemei megpihentek a ködös távolban. Az elé táruló látványról talán eszébe jutottak az élete legszebb pillanatai, amiket sosem akart elfelejteni: a diákként megélt tanulmányi versenyek öröme, a boldog családi nyaralások illata, az első találkozás a férjével, ahogy együtt nevetettek a világ dolgain. Gondolatai egy halk mosolyt csaltak az arcára. Egy egészen finom érzés futott végig rajtam, mintha valami melegebb fény gyűlt volna össze, ami nem a hideg tavaszi esőben, hanem egy belső tavaszban éled.
Miközben Ildikót néztem, Nóra, egy fiatal anyuka közeledett a pad felé. Karján egy kisfiú kapaszkodott, aki épp most jött ki a szomszédos játszótérről. Az anyuka arcán a fáradtság jeleit láttam, de szemeiben mégis volt valami szeretetteljes derű, ami mintha szép, halk rezdülésként átjárta volna a levegőt. Valami hívta, hogy egy kicsit megálljon, amíg az élet körülötte tovább robog. A kisfia szaladgált a pad körül, míg ő hátra hajtotta a fejét, és engedte, hogy a tavaszi eső hűvös cseppjei felfrissítsék. Amikor leült, az első gondolata az lehetett, hogy szeretné, ha az idő megállna egy pillanatra, és elfelejthetné a rohanást, a napi teendőket, a megszokott kimerültséget. De biztosan nem akart panaszkodni. Túl sok csodát látott a fiában ahhoz, hogy bármit is sajnáljon.
Egy kamasz fiú, Levi érkezett a megállóhoz. Lépteit először lelassította, majd hirtelen úgy döntött, leül, nem is tudta igazán, miért. Az iskolából ment különórára, arról pedig most edzésre, mégis egyfajta zavartság tükröződött rajta. Talán úgy gondolhatta, hogy valahogy céltalan a napja, mint egy kosár, amiben csak üres szavak és tettek lapulnak. Mintha az idő úgy száguldott volna el mellette, hogy ő nem is volt képes megragadni. Ahogy ott ült és a falevelek pörgő táncának ritmusát hallgatta, eszébe juthatott, hogy az ilyen pillanatok, amikor nem kell semmit csinálni, hanem csak ott lenni, talán éppen azok a legfontosabbak és talán mégis van érték a lassulásban. Egy rövid időre megérezte a pillanatnyi csendben rejlő békét.
A természet megsejtve valamit a padon ülők pillanatnyi öröméből, megakasztotta a tavaszi esőzést, az ég kezdett tisztulni, a felhők között egy-egy sugárnyi fény tört át, ami meleg, aranysárga árnyékot vetett a földre, felrajzolva apró körvonalaimat. Mindhárman más okból, más irányból érkeztek, mégis úgy tűnt, mintha ugyanazt keresnék: egy kis békét, boldogságot, valami igazán fontosat. Ildikó, aki már sok mindent élt át, de tudta, hogy a legjobb pillanatok épp azok voltak, amiket nem rohanás közben talált meg. Nóri, aki libikókaként próbálta egyensúlyozni a világot, de most egy kicsit a saját szívére is hallgatott. És a fiú, aki talán először értette meg, hogy nem kell mindent azonnal megérteni, hogy a boldogság a pillanatokban rejlik, amiket anélkül élünk meg, hogy sokszor észrevennénk.
A busz megérkezett, mindhárman felálltak a padról. De ahogy elindultak, ki-ki a maga útját követve, mintha egy új gondolatot is vittek volna magukkal: a rohanó világban a legnagyobb kincsek sokszor nem a célok elérésében rejlenek, hanem a köztes pillanatokban. A buszmegálló melletti pad azóta is ott áll, és várja a következő vendégeket, akik talán szintén felfedezik: fontos, hogy egyszer-egyszer megálljanak, és megéljék az élet apró örömeit. Mert a boldogság nem a végállomásokon, hanem azon az úton van, amit hol kisebb, hol nagyobb szárnycsapásokkal teszünk meg.

Beszélgetést segítő kérdések:
• Milyennek képzelitek a padot? Készítsetek leírást vagy illusztrációt róla!
• Kik a történet szereplői? Milyennek ismertétek meg őket? Mely tulajdonságaik vannak meg bennetek is? Hogyan viszonyultak egymáshoz a szereplők? Mit szimbolizálhatnak? Milyen apró örömök jelennek meg a történetben? Milyen érzékszervekhez tudjátok ezeket kapcsolni?
• Ki lehet az elbeszélő? Mit tudtok meg róla?
• A történet melyik mondata áll hozzátok a legközelebb és miért?
• Szerintetek, miért fontos, hogy felidézzük a múlt örömteli pillanatait, észrevegyük a jelen értékeit és várakozással tekintsünk a jövő pozitív eseményei felé?
• Szerintetek, melyik lehetett az a nap, amikor a szereplők összetalálkoztak és átengedték magukat az apró örömök boldog pillanatainak?
• Miért fontos, hogy megünnepeljük a Boldogság Világnapját?

III. Walt Disney lapjai
1. Egyénileg határozzatok meg egy problémát, megoldandó témát, a lehető legpontosabban, amire egyelőre nem tudjátok a választ vagy megoldást!
2. Vegyetek elő négy A/4-es lapot és írjátok fel az egyik lapra, hogy „Álmodó”, a másikra, hogy „Megvalósító” (aki ezt az álmodat valóra váltja), a harmadikra, hogy „Kritikus” (aki azt mondja, hogy „úgyse fog sikerülni”), a negyedikre pedig azt, hogy „Bölcs” (ebből a szerepből rálátsz a megoldandó helyzetre és meglátod a megoldást)!
3. Álljatok az „Álmodó” lapjához! Képzeljétek el a lehető legélénkebben, hogy már elértétek a kívánt célt! A hogyannal ne foglalkozzatok!
4. Álljatok a „Megvalósító” lapjához! Mit tettél már, mit teszel most azért, hogy elérd álmod megvalósulását? Mi az, amiről még gondoskodnod kell a jövőben? Mire van még szükséged?
5. Állj oda a „Kritikus” lapjához! Mit mond a belső kétséged? Mivel riogat? Milyen kétségek szólnak az álmaid ellen?
6. Állj át a „Meta/Bölcs” laphoz! Gondolatban lásd magadat felülről! Mit mondanál a „Kritikusnak”, hogy belássa tévedését, illetve, hogy megnyugodjon és hinni kezdjen? Mit mondasz a „Megvalósítónak”, hogy közelebb kerüljön az álomhoz?

Beszéljétek meg, milyen érzést váltottak ki belőletek a hangok!

IV. Végül: A nagy dobás a fejlődésért társasjáték!

Játékszabály
1.Mindenki keressen a lakásban valami pici tárgyat, ami az ő bábuja lesz a játékban! Állítsátok fel őket ide:
2.Indulhat a játék! Az kezdi a játékot, aki elsőként mond egy olyan dolgot, amit nemrég tanult meg.
3.Az első játékos dob a kockával, és amilyen szimbólumot dob, a legközelebbi olyan szimbólummal jelzett mezőre lép. (Ez akár visszafelé is történhet, így egy picit hosszabb lesz a játék.)
4.Minden szimbólumnál olvassuk fel a gyermeknek a rajta szereplő mondatokat, amit ismételjen utánunk, és végezze el a szimbólumhoz tartozó feladatot. Természetesen ha mi vagyunk soron, mi is végezzük el a feladatot! Egy idő után már magától is tudni fogja a mondatokat.
5.A -hoz úgy tudsz eljutni, ha az utolsó utáni szakaszon éppen azt a szimbólumot dobod, amin állsz.
Öleld meg a játékostársaidat!
Végezz valamilyen testmozgást! Ugrálj fél lábon, guggolj le 10-szer, bukfencezz egyet, fuss helyben 10 mp-ig stb.
Csukd be a szemed, és a többiek kérdezzenek tőled valamit. Pl.
milyen színű póló van apán? Van-e anyának fülbevalója? Vagy esetleg olyat is lehet, ami valakinek valamilyen szokásához kapcsolódik: Pl. Mit szokott reggel apa csinálni? vagy Mi volt ma az ebéd?
Mondj el egy versrészletet, mondókát, énekelj el egy dalt, számolj el 10-ig, mutasd meg, mit tanultál legutóbb.
Mesélj el valamit, amiben ügyes vagy, amit már jól tudsz.
Sorolj föl magad körül 3 jó dolgot vagy 3 olyat, amit szeretsz magadban, másban vagy az életedben!
Jó játékot!