” Kis öröm is lehet nagy öröm! „

A-sutikeszito-kislany.jpg

Március hónapban szinte nem volt olyan nap, hogy ne foglalkozzunk az apró örömökkel. Először is rá kellett vezetni a tanulókat arra, hogy mi is az a ” kis” öröm. Természetesen sok-sok irányított beszélgetéssel. Ezek után megterveztünk egy táblázatot, amiben mindenki hétfőtől- vasárnapig lejegyezhette, hogy milyen apró öröm is érte. Süteményt készített egy szülő a kislányával, amit a Boldogság Világnapjára tervezett. Nagyon örültünk neki, hiszen így a szülő is bekapcsolódott a Boldogságóra programunkba. Mindemellett szintén egy szülő készített a gyermekével egy boldogság dobozt, melybe a Boldogság Világnapja alkalmából szívmelengető üzeneteket küldhettek egymásnak iskolánk tanulói. Minden programunkat nagyon élvezték a diákok és nagy öröm volt számomra, hogy lelkesen és aktívan vettek részt a március hónapban is a Boldogság órákon.
Köszönettel: Konczné Szabó Szilvia
Szeghalom, Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI

Képek