Társas kapcsolatok

- Csoport neve: oromcsapat
- Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Társas kapcsolatok
- (73 megtekintés)
Novemberi Boldogságóránk témája a társas kapcsolatok ápolása volt.
A foglalkozásainkat beszélgetőkörrel indítottuk, ahol megbeszéltük a szókapcsolat jelentését. Mindenki elmondta, hogy miért fontosak számunkra a társas kapcsolatok. Beszéltek a pozitív és a kellemetlen élményeikről is.
Meghallgattuk és együtt énekeltük Bagdi Bella: “Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalát.
Egy keresztrejtvény segítségével összegyűjtöttük azokat a fontos szavakat, amelyek kimondása „megnyitja a szíveket”.
Megbeszéltük kinek mit is jelent az igazi barátság.
Leírtunk néhány okot, amiért érdemes ápolni a kapcsolatainkat. „Az igazi boldogság, amikor másokat boldoggá teszünk.”
Ezután egy mese következett, melynek segítségével megfogalmazhatták a levont tanulságot.
A „Távíróoszlop” játékkal egymás mögé állva az előttük álló hátára az ujjukkal egy kedves ábrát rajzoltak. Nagy volt az öröm, amikor az eredeti rajz ért célba.
Nagy móka volt a „Toronyépítő” játék, ahol az együttműködés tapasztalták meg. A fiúk fantasztikusan együtt voltak.
Az óra végén közösen összegyűjtöttük azokat az értékes tulajdonságokat, amelyek egy komoly barátság alappillérei.