Társas kapcsolatok ápolása

- Csoport neve: Napsugar2025
- Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (96 megtekintés)
Elérkeztünk a harmadik boldogságóra foglalkozásunkhoz, amelyben a társas kapcsolatok témáját igyekeztünk feldolgozni. A tervezésnél figyelembe vettem a gyermekek életkori sajátosságait, érdeklődési körüket. Számos kötetlen beszélgetést kezdeményeztem, amely a barátság fogalmát ölelte körül. Megbeszéltük a helyes és a helytelen magatartási formákat. Beszéltünk az illemszabályokról és a szokásokról, például, ha valamit megígérünk az illik betartani, illetve mindig gondoljunk bele, hogy miket mondunk másoknak az hogyan esne, ha nekünk mondanák. A barátságfüzér elkészítésénél sokat beszéltünk a téma jelentőségéről. A füzér elkészítésénél azt tapasztaltam, hogy a csoport összetartó ereje nagyon erős, hiszen minden gyermek arról beszélsz, hogy kivel fogja összeragasztani az általa színezett figurákat, ez az alkalom is jó lehetőséget biztosított arra, hogy átlássam a baráti kapcsolatokat. A gyerekek a színezés során használhatták a színesceruzát, zsírkrétát, olajkrétát is, amelyet egyéni képességeiknek megfelelően választottak meg. A füzér összeragasztásánál a gyermekek elmondták, hogy miért az adott gyermekek választotta, milyen érzések fogalmazódnak meg benne. Az elkészült füzért a csoportszoba kiállító terében helyeztük el, hogyha ránéznek pozitív életérzést sugároz a gyermekek számára. Azt gondolom, ez azért is nagyon jó, mert ha egy baráti kapcsolat éppen bomladozik segít a gyermekeknek megérteni, miért is szerette annyira társát. A csoporttal közösen kitakarítottuk a csoportszobát, amit nagy örömmel végeztek, közben pedig megtanultuk a ,,Csatapmunka erősségmondókát”, amivel erősödött a közösség erejük. Meghallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy című dalát, amely olyan nagy sikert aratott, hogy naponta hallgatjuk a gyermekek kérésére.