Barátok közt

Barátok közt

A november hónap a társas kapcsolatokról, barátságokról szólt. A bevezető relaxációs játék után mesevonattal indultunk el a meseerdőbe, ( Mi vagyunk a kis vonat…) ahova megérkezve horkolást hallottunk a barlangból. Tavaszi ébresztő című mesét bábok segítségével adtam elő, amely a barátságról szólt. Ezt követte a beszélgetőkör, melynek során felidéztük a mese cselekményét, megbeszéltük a szereplők tulajdonságait, beszélgettünk a barátságról. Kit nevezhetünk barátnak? stb.
Elkészítették a gyerekek a barátságkarkötőt, melyet átadtak egymásnak és elmondták, hogy ki, miért tartja barátjának a másikat. Fogadd tőlem! A barátom vagy, mert….. . kezdetben nehezebben, később már ügyesen megfogalmazták gondolataikat. A barátságláncot közösen készítettük el a gyermekek által kiszínezett , kivágott emberfigurákkal. A csoportösszetartozást jelképező barátságkört alkottunk egymás mutatóujját megfogva, a kézfejen mosolygós smile-val, óvónéni kézfején szívvel. befejezésként Bagdi Bella Ha boldog vagy….kezdetű dalt hallgattuk meg. A következő alkalommal a Süni irígy lesz című mesét játszottuk el a gyermekeknek, majd megbeszéltük a mese cselekményét, mondanivalóját

Képek