Higgyünk magunkban, és az összetartozás erejében!

- Csoport neve: Fügécskék
- Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Társas kapcsolatok
- (93 megtekintés)
1. osztály óta, a Fügécskéinket reggelente egy kiválasztott pacsival köszöntjük, ami megalapozza az egész nap hangulatát. November elején megbeszéltük a svéd közmondás értelmét: „A megosztott öröm dupla öröm, a megosztott bánat fél bánat.” Majd elgondolkodtunk rajta, hogy minket mi kapcsol össze, amit a Barátságfüzérünk hátuljára írtak a gyerekek. Nagyon érdekes dolgokat írtak pl.: szeretet, béke, optimizmus. Ezt egyértelmű visszajelzésnek tekintem arra vonatkozóan, hogy a Boldogságórák tényleg segítenek az osztályunk összekovácsolásában. Többféle feladatot kipróbáltunk, ám a Széktámogató nagyon elgondolkodtatott bennünket. Rögtön elsőre majdnem sikerült végigcsinálni. Aztán a végefelé hibáztunk. Másodszori nekifutásra is hasonlóan jártunk. Aztán már a legelején eldőlt a szék, többször a legelején buktunk el. Ekkor leültünk megbeszélni, vajon mi változott az első próbálkozás óta. Közösen rájöttünk, hogy akár egy ember negatív hozzállása is befolyással lehet a csoportra. Különösen, ha a két legmeghatározóbb egyéniség mondja magában: „Ez nem fog menni.” Amikor mindenki optimistán állt hozzá, sikerült végigcsinálni. Döbbenet volt megtapasztalni, hogy akár egy/két ember is mekkora hatással tud lenni egy csoportra, illetve, ha valamit mindannyian meg akarunk csinálni, és még hiszünk is benne, az szárnyakat ad. Remélem, ezeket a tanulságokat felnőttként is tudják majd alkalmazni.