A barátság az nagy kincs

A barátság az nagy kincs

2024. 11. 27-én a Meixner Ildikó EGYMI Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola borjádi telephelyén megtartottam Társas kapcsolatok – barátság témakörében a Barátság az nagy kincs című boldogságórát.

Bevezetésként üdvözöltük egymást, megbeszéltük, a mai boldogságóra témáját, majd a relaxációs gyakorlatok közül a „Napimádással” hangolódtunk.
Ezután kört alkotva, a dalra mozogva meghallgattuk a Dicsőítő együttes „Barátság dalát”.
A témánkat úgy dolgoztuk fel, hogy megbeszéltük, kivel van kapcsolatunk, kivel vagyunk sokat együtt otthon, lakhelyünkön, az iskolában és az osztályban. Megbeszéltük, hogy az osztályban kinek ki a barátja.
Ezt követően megnéztük az „Egy új barátság” című mesét, majd a barátság jellemzőiről beszéltünk: a barátok szeretik egymást, segítenek egymásnak, sokat vannak együtt. Ezeket az ismérveket gesztusjelekkel is megjelenítettük.
Visszatértünk az osztályban kialakult barátságokra, a gyerekek kiválasztották a barátjukat szimbolizáló gyerekfigurát, azt kifestették, majd a választások szerint kezüknél fogva összeragasztottuk őket.
A foglalkozás lezárásaként értékeltem az órát, mely jó hangulatban telt, a gyerekek motiválhatóak voltak, a barátság kört pedig jól látható helyre tettük, ahol még sokáig jelképezi az ő baráti kapcsolataikat.

Kovácsné Vadász Szilvia

Képek