Együtt a legjobb!

kozos-csoportkep.jpg

A november hónap témáját – társas kapcsolatokat két tanítási órán dolgoztuk fel. Relaxációs gyakorlattal kezdtük: „Repül a madár, szárnyalva száll, mert szabad madár”. Ezután beszélgettünk. A gyerekek életkorukból adódóan nehezen fogalmazták meg ezzel kapcsolatos gondolataikat. Kapcsolatoknál elsősorban a barátságra gondoltak, és a velük való kapcsolat többnyire az együtt játszásra korlátozódik. Meghallgattuk a hónap dalát, a gyerekek örömmel követték a dalt szövegét, együtt énekeltek, tapsoltak, mondták a szöveget. Ezután egy családi képes színezőt kaptak, közben a hónap dala mellett az „osztály dalát” is hallgattuk. (Boldog vagyok!) Az első órát meditációval zártuk.
A második órát relaxációs gyakorlattal kezdtük: „Kincset rejtek, nem mutatom, kincset rejtek, megmutatom. Folytatták a színezést, majd következett a mesehallgatás. Spuri Gyuri a postás egér történetét olvastam fel nekik. Megbeszéltük, hogy hogyan kapcsolódik a mese a hónap témájához. Ezután elkészítettük az összekapaszkodós csoportképeket, mivel az ő életükben a legfontosabb kapcsolat az iskolai életben van. Sokat nevettünk a képek készítése közben. Az óra végén a gyerekek megfogalmazták, mivel lettek gazdagabbak, mit tanultak a foglalkozásból, miért jó, ha van barátjuk, mi a jó a családban, milyen kapcsolataik vannak ezen kívül. A második foglalkozást is meditációval zártuk.

Képek