Barátságfüzér

- Csoport neve: Torpikek2
- Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Társas kapcsolatok
- (73 megtekintés)
November 25. 2. o.
Társas kapcsolatok ápolása
Az órát közös énekléssel kezdtük, majd jött a relaxáció.
A gyerekek teljes mértékben tudtak azonosulni a Pöttömke piros vitorlása c.mese szereplőivel. Nagyon aktívan dolgoztak, sikerült őket már az óra elején motiválni, így sokan jutottak szóhoz az órán. Mivel tetszett a diákjaimnak a történet, ezért érdeklődéssel fogadták a szituációs feladatokat. Az egész órán remekül együttműködtek, senki sem volt kiközösítve, közösen segítették egymást. Úgy láttam, hogy az órám elérte célját, hiszen a diákjaim megértették a történet tanulságát és ezzel kapcsolatban el is mondták véleményüket. Az órámnak pozitív nevelő hatása volt a gyerekek viselkedésére. A legjobb élményem az volt, hogy boldognak és aktívnak láttam őket a feladatok oldása közben és remekül dolgoztak. A szigetjáték, a széktámogató, a barát-sál és a képösszerakó feladatot oldottuk meg. A következő órában elkészítettük a gyerekekkel a barátságfüzért. Meditációval zártuk az órát.