Együtt lenni jó!

- Csoport neve: ligeti lurkok
- Nagykanizsa Központi Óvoda Miklósfai Tagóvodájának Csengery utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (71 megtekintés)
Ebben a hónapban arra törekedtem, hogy a gyerekek több társas kapcsolataikat erősítsem, így több közös tevékenységre motiváltam őket. Olyan tevékenységekre, amelyekből megtanulhatja, hogy egymás segítése mindig örömet okoz a másik félnek, és így a másik fél boldog. Ez a boldogság számunkra is örömet okoz.
Az öltözködés témahetében egymást körbe rajzoltuk, majd a megrajzolt alakokat az évszakoknak megfelelően felöltöztettük. Egymást ötletekkel segítették, és sokat nevettek közben.
Egy másik héten az itt telelő madarakról is gondoskodtunk. Madáretetőt és madárkalácsot készítettünk számukra. A tevékenykedések folyamán beszéltem nekik, hogy miért fontos a madarakról való gondoskodás. Beszélgetéseinkben többször elhangzott, hogy nemcsak az állatokról kell gondoskodnunk, hanem embertársainkról is. Ha gondoskodunk valakiről, akkor barátságok köttetnek, és a barátságnak számos pozitívuma van. Játékunkban barátságláncot fűztünk, mely egy mozgásos tevékenység volt, ahol barátokat kellett gyűjteni. (A gyerekek szétszórtan futkároztak, majd jelre hármasával „barátságokat” kellett kötni.) Nagyon élvezték, sokat nevettünk.