Kapcsolódás

- Csoport neve: Szondi György Technikum és Szakképző Iskola
- Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (83 megtekintés)
Novemberben a társas kapcsolatok ápolásával, valamint a csapatmunkával foglalkoztunk a 10.A. osztállyal. Az óra elején a hónap témáiról beszélgettünk: Miért fontosak a kapcsolataink? Miben tudnak segíteni a kapcsolatok? Melyek a legfontosabb kapcsolatok? Ugyanezek a kérdések a csapatmunkával is. A tanulóknál az osztályban a barátok foglalnak el kiemelt helyet, de fontos még a család is. Társas kapcsolataik támogatják őket a nehéz helyzetekben, segítik őket a célok kitűzésében és megvalósításában, és „túlélni” a nehéz helyzeteket. Voltak olyan tanulók, akik negatív társas kapcsolatokról is beszámoltak, akik inkább gátolják és nehezítik az életüket, demotiválóan hatnak rájuk. A csapatmunka fontos, mert hamarabb és gyorsabban tudnak eredményeket, sikereket elérni. Társak nélkül nem jó élni, mert magányosak lennének és nagyon unatkoznának, ráadásul több tevékenységet nem is tudnának egyedül elvégezni: pl internetes csapatjáték, csapatsport, buli.
A feladatok közül először megnéztük a Nehéz helyzetekhez javasolt kisfilmet, és megbeszéltük azt. A problémának azt találták, hogy mindenki külön-külön, saját maga szerette volna megoldani a helyzetet, mindenki kizárólag magának szerette volna az ételt. A legfőbb konfliktust a leves kiöntése okozta. A csapatmunka elindítója az a figura volt, aki átnyújtotta a másiknak a levest, erre pedig a többiek egymás után reagáltak, így a nehézség megoldódott, mindenki jóllakott. A történet üzenete: „Közösen megoldjuk!”
Második feladatnak a Kapcsolódást választottam, ahol csoportokban dolgoztunk. A megbeszélés során egy kép kivételével mindenhol akadályozó tényezőként jelent meg a telefon, az alábbi üzenetekkel: 1. Szeretet. 2. Az élet kegyetlen. 3. Ez a mi generációnk. 4. Ignorálás.
A történetek között voltak családi kapcsolatokat leíró és vicces sztorik is.