Sün Samu

Sün Samu

❤Boldogságóra❤ – Optimista október

Tódi törpe varázsszeművege című meséje után a gyerekekkel megbeszéltük, hogy szàmukra mi a szép az életben, és vajon más is szépnek látja- e azt?
Majd mivel a két hetes projektünk témája a ” Sün- dörgők ” voltak, így egy kicsit beszêlgettünk egy kis kedves állatkáról is, a SÜN- ről, mely a mese szereplője volt.
A mesékben a nem szeretem állatok közé sorolják, hiszen nagyon szúrós és éppen ezért senki se szereti megölelni, nem szeretnek vele jàtszani.
Azonban ha egy kicsit megfigyeljük a 🦔 – t akkor làthatjuk, hogy ő sajàt magát megtudja védeni ha veszélyt érez. 🙂 Az állatik közül kitűnik ezzel az egyedülálló képességével.
A gyerekekkel átbeszéltük a süni példáján keresztül, hogy attól mert nem mindenben vagyunk a legjobbak, legügyesebbek, attól még mi is szerethetőek vagyunk.❤
Kedves szavakkal szólunk a másikhoz vagy odafigyelünk egymásra, akkor már szerethetővé válhatunk a másik gyerek, ember számàra.
Elkészítettük közösen a csoportunk Süni Samuját is, melyet a csoportunk ajtaján làthattok.

Képek