Az optimizmus gyakorlása

2-462563217_905461621682251_4615846581005987290_n.jpg

A második boldogságórám keretében az optimizmus gyakorlásával foglalkoztunk a másodikos osztállyal.
A foglalkozás elején, a bevezető dalt (Bagdi Bella: Repülj velem!) követően a gyerekekkel egy szőnyegre telepedve kezdtünk el beszélgetni az optimizmusról. A kezemben egy félig tele/üres pohár példáján keresztül mutattam meg nekik, hogy minden helyzetet, szituációt az életben kétféleképpen lehet szemlélni, a fél pohár víz esetéhez hasonlóan. Majd közösen különféle, olyan helyzeteket hoztunk fel, melyek mindegyikénél meg kellett találni a pozitív oldalakat. Egy-két általam hozott eset után a gyerekek már maguktól is tudtak különféle példákat mondani (Ez fantasztikus, mert…! játék).
Ezt követően a gyerekek elcsendesedve, csukott szemmel mondták utánam a Reggeli pozitivizáló gyakorlatot, és felhívtam a figyelmüket arra, hogy ezt minden reggel, ébredés után ők is elmondhatják maguknak.
A foglalkozás második felében rajzolós feladat következett. A gyerekeknek egy általuk már megélt vagy elképzelt negatív helyzetet szituációt kellett egy lapon ábrázolniuk: a rajta lévő kör minuszos felébe kellett rajzolni a helyzet problémás oldalát, majd a kör másik, plusszal jelzett felébe pedig annak végső, pozitív kimenetelét. A diákok ügyesen fogtak neki a munkának, ki-ki a maga kis emlékei között kutatva választott ki egy olyan múltbéli helyzetet, mely végül pozitívan alakult, végződött a számára.
Összességében a gyerekek változó figyelemmel, de többségében lelkesen és aktívan vettek részt a foglalkozáson.A következő alkalommal remélem már az ez alkalommal rendetlenkedők figyelmét is jobban le fogják kötni a boldogságóra tevékenységei.

Képek