Hálavonat
- Csoport neve: Dobozi Mazsola csoport
- Dobozi Mesekert Óvoda és Konyha Dobó u. Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (138 megtekintés)
Ebben a nevelési évben egy új csoportban kezdtem munkámat. Ebben a csoportban még nem ismerték a gyermekek ezt a Programot, így egy újabb kihívás elé kellett néznem. Nagyon meglepő volt, hogy a gyerekek hamar be tudtak kapcsolódni a feladatokba.MInden reggel a beszélgető körben , meghallgattuk egymást. Mindenki elmondhatta miért hálás. Feladatul adtam nekik, hogy otthon is kérdezzék meg a szüleiket is, ők miért hálásak. Vittem be két edényt , egyik lisztes, másik üres. Minden háláért átraknak lisztet az üresbe. Később a gyümölcsös projektes héten ebből sütünk majd süteményt. Örömömre kaptam pár visszajelzést szülőktől is, milyen jónak tartják, hogy ilyen dolgokról is beszélgetünk. Többször meghallgattuk a Hálás vagyok dalt, de emellett minden reggel táncoltunk a Ha boldog vagy mutasd… dalra. Nagy meglepetésemre már a második napon még azok is kisfiúk is hangosan énekeltek tánc közben, akik többnyire passzívak voltak más tevékenységek alatt. Egyik nap hálavonatot alkottunk. Mindig a mozdonyvezető vezette a többieket ahhoz a tárgyhoz, amiért hálás a csoportban. Mikor megmutatta, beállt a sor végére. Mindenki örömmel mutatta, miért is hálás. Ami számomra a legmeghatóbb volt, hogy az egyik kisfiú előttem állt meg, átölelt és azt mondta, hogy ő értem hálás, mert ide jöttem a csoportjukba.