A hála gyakorlása
- Csoport neve: Szerencsések
- Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (95 megtekintés)
Első alkalommal a hála jelentését jártuk körbe. Készítettünk egy szófelhőt, amelyre először felírtuk a hála és a köszönöm szavakat. Ezt követően arról beszélgettünk és meséltünk történeteket, hogy miket köszönhetünk a szüleinknek? A kezdeti nehézségek után már olyan fogalmak is szóba kerültek, mint „tőlük kaptuk az életet”, a neveltetés, a szeretet, az ölelés és hasonlók. Ezeket elhelyeztük a szófelhőben.
Arról is beszéltünk, milyen módon lehet megköszönni azt, amit kapunk. (Szóval és tettekkel, az öleléstől a segítségnyújtásig.)
Ezt követően arról beszéltünk, hogy önmagunknak miért lehetünk hálásak. Beszéltünk az erősségekről és gyengeségekről, a sikerről, arról, hogy mit tehetünk magunkért. Végeztünk egy rövid stresszoldó meditációt. Végül körbeálltunk, megfogtuk egymás kezét, és ezen felvidulva együtt köszöntük meg mindazt, amink van.