A hála gyakorlása

A hála gyakorlása

A Szivecskék 6.a csoport a 2024-2025 tanév első boldogságóráján – A HÁLA – szeptember havi témát dolgozta fel. Lewis Howes „Élj hálásan! Aki hálás azért, amije van, függetlenül attól, mennyire kevés dologról van is szó, megnyílik egy boldogabb élet felé. Amikor hálával telve élünk, az élet többet ad abból, amiért hálásak vagyunk.” idézetével kezdtük a beszélgetőkört. Felidéztük tavalyról, hogy miért fontos hálásnak lennünk: segít az élet pozitív történéseinek tudatosabb megélésében, erősíti önbecsülésünket, önértékelésünket, segíti a feszültségeink oldását, javítja a kapcsolatainkat, megtanít örülni annak, amink van, segítőkésszé tesz, képessé tesz bennünket a harag, irigység, keserűség megszüntetésében, emeli a rezgésszámunkat, mely által boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberekké válunk. Ezt követően a gyerekek elmondták, hogy az előzetes feladatként kapott „Miért vagy hálás az iskolával kapcsolatban? kérdésre mit gyűjtöttek össze otthon. Az általuk legfontosabbnak gondoltak felkerültek a táblára is. A beszélgetés közben kiderült, amit sejtettem, nem volt mindenki számára könnyű ez a feladat. Kevesen tapasztalták még meg a hála hihetetlen erejét, mely betudható fiatal életkoruknak is. Mivel a hála az egyik leghatásosabb boldogságfokozó technika, a foglalkozás második részében arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet gyakorolni a hálát. Megfogalmaztak ötleteket: pl. köszönetet mondani, ha jó dolog történik velük; pozitívan gondolkodni; apró dolgokat is észrevenni; másokat segíteni. Saját tapasztalatomat elmesélve, mekkora ereje van a hála igazi, mély érzésének, teremtő erejének, megismertettem őket egy általam is alkalmazott, általuk is könnyen elvégezhető rezgésszintemelő gyakorlattal. „Minden nap végén gondold át, hogy azon a napon miért lehetsz hálás és írd le a hála füzetedbe. Naponta minimum 5 dolgot. Érezd magadban a hálát, miközben leírod. Nem baj, ha eleinte nem érzel semmit! Ha ezt naponta csinálod, egy idő után fogod érezni a hálát, a rezgésszámod emelkedni fog, jó dolgokat vonzol be az életedbe, boldogabbá válsz, és egyre könnyebben fogalmazol meg olyan dolgokat, amiért hálás vagy!” Ajándékba óra végén kaptak tőlem a hála füzetük elejére egy piros szív alakú fát ábrázoló képet.
Remélem kis ajándékommal kedvet csináltam ahhoz, hogy rendszeresen vezessék a hála füzetüket. Egy hónap múlva kíváncsian várom, kinél, milyen változásokat hozott a hála gyakorlása!

Képek