Hálás vagyok

- Csoport neve: Tisza 6.a
- Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (96 megtekintés)
Ma megtartottuk az első Boldogságórát. Már a szünetben ráhangolódtunk az órára, hallgattuk a „Jól érzem magam” című dalt. Az óra elején megbeszéltük mit is jelent a hála és kinek, minek lehetünk hálásak. Majd a gyerekek felsorolták azt, amiért a reggeli órákban már hálát éreztek. Itt főleg a család iránt érzett hálát említették leginkább. Majd áttértünk az osztályra, mivel a célom egy elfogadóbb, egymást tisztelő csapat erősítése, mert közösségünknek még fejlődni kell ezen a téren. A tanulók szívecskékbe írhatták, hogy melyik osztálytársuknak miért hálásak. Ezután még nagyon sok megbeszélni való maradt. Hosszútávon is szeretnénk hálásan gondolkodni. Mindenki hozott 1-1- borítékot és abba minden héten beletesznek a diákok egy kis papírt, amire ráírják, hogy miért voltak hálásak a héten szüleiknek. Az összegyűjtött kis írásokat karácsony előtt valamilyen díszes ajándékdobozba teszik és ezzel lepik meg a családot.