A hála gyakorlása
- Csoport neve: KISokosok6
- Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (107 megtekintés)
A szeptemberi Boldogságóránk témája a hála gyakorlása volt.
Beszélgetőkörrel kezdtünk, ahol mindenki elmondta, hogy a nyári szünidővel és a kellemes emlékekkel kapcsolatban ki miért hálás. Utána rajzolással folytattuk és a beszélgetéshez kapcsolódóan elkészültek a „hála-befőttek”, melyek a boldog, hálás pillanatokat örökítették meg. Ezután a táblán olyan apró dolgokat gyűjtöttünk össze, amelyek mellett sokszor elmegyünk és észre sem vesszük őket, mert az élet természetes pillanatainak tartjuk őket. Ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy minden megélt és átélt pillanatért legyünk hálásak. Ezután elkezdett mindenki egy hálagyöngysort készíteni, amelybe lerajzolta, hogy mi mindenért érez hálát. Ezt a rajzot minden nap bővítették a gyerekek egy-egy újabb dologgal, a hét végén pedig mindenkiét megnéztük. Jó volt látni, hogy a hét folyamán mennyi mindenen elgondolkoztak a gyerekek. A következő része az órának egy titkosírás megfejtése volt a háláról. Ez a feladat mindenkinek tetszett, majd visszatekintettünk az előző hétre és összegyűjtöttük egy táblázatban, hogy ki kinek és miért volt hálás. Néhányan készítettek már hálakupont valakinek, ők elmondták, hogy ezt miért tették és hogy miért tartják jó ötletnek. Többen kedvet kaptak hozzá és azt mondták, hogy ők is kipróbálják majd. Az óra végét egy „súgós” – játékkal zártuk, ahol mindig egy a hálával kapcsolatos mondatot kellett egymásnak súgva továbbadni. Persze vicces mondatok is születtek, de nagyon élvezték a gyerekek. A következő napon pedig elkészült az osztály „HÁLA” – puzzléja, amely most a faliújságunkat díszíti. Miközben a gyerekek felváltva rajzolták a betűkbe azokat a dolgokat, amiért hálásak, a többiekkel a programhoz tartozó kártyajátékkal ismerkedtünk meg és azzal játszottunk. A jövőben ezt többször szeretnénk majd használni.
Nagyon jó hangulatban teltek a szeptemberi boldogságóráink.