Énekeltünk a Boldogságért Ajkán
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1375
![web_ajka1 web_ajka1](https://boldogsagora.hu/ae-content/uploads/2017/03/web_ajka1.jpg)
Március 22-én Ajkán folytatódott fergeteges hangulatban a Jobb Veled a Világ Alapítvány „Énekelj a boldogságért!” koncertsorozata.
A rendezvényt az alapítvány főtámogatójának, az EuroFamily-nek a nevében Korbély István zárta, aki ajándékról is gondoskodott minden gyermek részére.
A hétszáz fős közönség együtt énekelt és játszott Bagdi Bellával és zenekarával a közel egy órás koncert során – a Jól érzem magam boogie című számnál pedig a gyerekek önfeledten táncoltak együtt. Alapítványunk nevében is köszönjük, hogy segítettek a résztvevők felhívni a figyelmet a boldogság fejleszthetőségére.
Az iskolás és óvodás gyermekek az alábbi intézményekből érkezett:
- Fekete István – Vörösmarty Mihály Általánops Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola József Attila utcai tagintézménye, Ajka
- Deák Ferenc Általános Iskola, Iregszemcse
- Ajkai Városi Óvoda
- Borsos Miklós Általános Iskola, Ajka
- Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola és AMI, Pécsely