Itt a vége, fuss el véle… Vagy mégsem?!

- Csoport neve: Kutyus csoport
- Napsugár Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (172 megtekintés)
Amikor a dolgok a végükhöz közelednek azok előhoznak bizonyos érzelmeket. Ez a Kutyus csoport életében is elkerülhetetlen volt. Három évig voltunk együtt jóban, rosszban, bánatban és természetesen BOLDOGSÁGBAN. A mi életünk most úgy alakult, hogy a három éve alakult csoportunk feloszlik. A gyerekek egy része iskolába megy szeptembertől, az oviban maradtak pedig más-más csoportokban kezdik meg utolsó óvodás évüket. A csoport pedagógusai pedig új kicsiket fogadnak az első őszi levelek megjelenésével.
Mégis mit adott nekünk ez a három év? Megtanultuk együtt, hogy miért érdemes minden hónapban foglalkoznunk a Boldogságunkkal, a különböző témák évről évre való ismétlése, kibővítése, csodás csapattá, egy kis családdá kovácsolta össze a Kutyus csoportot. A gyerekek megtanulták, hogy miként teszi őket boldogabbá a hála, miért jó megbocsátani, egymásnak segíteni, és egy-egy célunkat akár közösen is megvalósítani.
Bennem, boldogságórás pedagógusban felmerült a kérdés, hogy a leendő kiscsoportosoknak és szüleiknek miként mutassam majd be ezt a programot. Erre nagyszerű lehetőséget adott a június hónap témája. Ezzel a gyerekekkel közösen összegyűjtöttük, hogy miért is voltak jók ezek a foglalkozások, mi az, amit ők magukkal visznek az iskolába vagy a másik csoportba, illetve képessé váltak a gyerekek arra, hogy üzenjenek a piciknek. Készítettünk egy közös „könyvecskét”, amibe beleírtam a gyermekek elmondott gondolatait és üzeneteit.
– Hálát adtak a gyerekek az együtt töltött napokért, és tanácsokkal látták el a jövő picikéit.
– Optimistán várják a követező évet.
– Boldogan gondolnak az együtt töltött napokra.
– Megosztották kedvenc közös süteményreceptjeinket.
– Kívánságokat soroltak a leendő kiscsoportosoknak és elmesélték, hogy ők milyen célokat értek el, és milyen vágyaik/céljaik várnak még megvalósításra.
– Összegyűjtötték a leghasznosabb megküzdési stratégiáikat.
– Felsorolták kedvenc játékaikat, meséiket, dalaikat.
– Soha nem felejtik, hogy ajtónk mindig nyitva áll előttük, bármi is történjen velük a jövőben.
– Visszaemlékeztek a közös tornákra és kirándulásokra.
A könyvecskébe képeket is tettünk a csoportról, a boldogságórás eseményeinkről.
Azt gondolom, hogy bárki, aki elolvassa ezt a „könyvecskét” bepillantást kaphat abba, hogy mit is jelentett számunkra az elmúlt 3 év, a Boldogságórák és a csoportunk.
Természetesen a Boldogságvárunkat sem felejtettük el. Szeptemberben még üresen állt, de júniusra elértük a csúcsot. A fal tele van az élményeinkkel, a vár alig látszik a képeinktől. A közösen készített munkáink pedig az óvoda emeleti folyosóját díszítik, ezzel is betekintést engedve a Kutyus csoport boldog életébe.


