Éves beszámoló

Koszonjuk.jpg

ÖRÖKÖS BOLDOG ISKOLA
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskola
2023-2024.tanév
Éves beszámoló

A hála gyakorlása és Motiváló jövőkép- 2023. szeptember
A hála témakör feldolgozása során nagyon jó volt a Hálás kezdet gyakorlat, amikor a gyerekek megosztottak egymással olyan dolgokat, amiért hálásak az iskolakezdéssel kapcsolatban! Különösen jó és hasznos volt ez a feladat, a 9. évfolyamon. Örültem neki, hogy minden tanuló talált pozitív dolgokat, amelyek örömteliek számára az új tanév kezdetén. A dalok is nagyon tetszettek a gyerekeknek.
Optimizmus és Pozitív énkép- 2023. október
Nagyon fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy ahogyan az egyes helyzetekről vagy emberekről gondolkodunk, az kihat a megközelítésmódunkra is: ha pozitívan vélekedünk, akkor jó irányba fordíthatjuk az eseményeket. Nagyon sok esetben éppen ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk meg, tanulóink többsége pesszimista hozzáállást képvisel. A pozitív megerősítésekkel járó gyakorlat nagyon jót tesznek nekik, sokat segítenek a motiváló idézetek is, ehhez kapcsolódóan készítettünk például egy motivációs falat intézményünkben. A séta meditáció tetszett a legjobban a tanulóknak. Ebben a hónapban természetesen nem maradt ki az ölelés világnapja alkalmából tartott program sem.
Társas kapcsolatok ápolása és Egészséges önbecsülés – 2023. November
Ha boldogabbá akarunk válni, érdemes a társas kapcsolatainkba fektetni az energiánkat, ami egészségünk és lelki jóllétünk szempontjából is elengedhetetlen. A kapcsolatok tudatos ápolására helyeztük a hangsúlyt, a kapcsolat-klinika és az összetartozó izé nagyon szuper gyakorlatok voltak.
Boldogító jócselekedetek és Kiteljesítő erősségek – 2023. December
A legkedvesebb hónapunk, a legkedvesebb gyakorlatokkal. Ez az a hónap, melyben összekapcsolódik egymással az adventi készülődés és a jócselekedetek kihívás, amit újra meghirdettük intézményünkben és ismét nagy sikere volt. A Jobb Veled a Világ! Nem vagy egyedül! képeslapküldés nagyon sok örömet szerzett mindenkinek, akárcsak az Ünnep-hirdetés.

Célok kitűzése és elérése és Feltétel nélküli önszeretet – 2024. Január
Az új év mindig sok kihívással jár, a többség ilyenkor nagy fogadalmakat tesz és új célokat tűz ki maga elél. A lelki jóllét szempontjából a céljaink felé törekvés legfontosabb eleme, hogy “az út” számunkra értékes és kihívásokat jelentő tevékenységeket kínáljon, ezt próbáltuk tudatosítani tanulóinkban is. A titkos kívánság és a az életem filmje gyakorlat nagyon jók voltak, sok érdekes beszélgetésben vettünk részt ezeknek a segítségével, és rengeteg megható pillanattal jártak.

A megküzdés gyakorlása és Önmagunkkal való együttérzés – 2024. február
Intézményünkben többségében hátrányos helyzetű tanulók járnak, nagyon nehéz körülmények közül érkeznek, ezért különösen fontos számunkra ez a hónap és témakör. Megküzdés alatt azokat a tudatos erőfeszítéseket értjük, amelyek segítenek nekünk legyőzni a külső vagy belső kihívásokat, veszélyeket és az ezekkel járó stresszt. Meg kellene érteni a diákoknak, hogy megkülönböztethetünk problémaközpontú megküzdést és érzelemközpontú megküzdést, és ezeket tudatosan lenne érdemes használni. a modern megküzdés és az ellazulunk gyakorlatok sokat segítettek, de a tanulóinknak ezt még nehéz megérteni.
Apró örömök és Fejlődési szemléletmód – 2024. Március
A tavasz elhozza az életünkbe az apró örömöket, melyek sok boldogságot csempésznek az életünkbe. Amikor sok idegeskedés, feszült helyzet között hirtelen feleszmélünk állapotunkból, és egy illat, egy szín, egy emlékkép vagy bármi más hatására teljes mértékben ráébredünk, hogy mennyi élveznivaló van az életben, akkor élvezzük az életet. Az Élő Hála-híd aratta a legnagyobb sikert.

A megbocsátás gyakorlása és Pozitív kapcsolatok – 2024. Április
Ez a témakör sok nagyon komoly beszélgetést hozott magával. A gyerekek nem igazán értik még, hogy a megbocsátás képessége fontos elemei a pozitív beállítódásnak, így segítenek a testi-lelki harmónia megteremtésében. Ezt a hónapot összekötöttük a költészet napjával, és sok verset gyűjtöttünk a témakörhöz kapcsolódóan. Ez volt az egyik kedvenc feladatunk.

A testmozgás gyakorlása és Inspiráló magabiztosság – 2024 május
Az intézményünkben kínált szabadidős tevékenység közül továbbra is a sport a legnépszerűbb. A testmozgásra oda kell figyelni, nem csupán az iskolában, hanem otthon is. Részt vettünk a kihívás napján, a Boldogság futást választottuk az iskolánk sportpályáján illetve az intézmény környékén. Egymás kezét fogva, előre és hátra is mentünk, nyitott és csukott is szemmel is megpróbáltuk, nagyon élvezték a gyerekek.

Fenntartható boldogság és Életre szóló önbizalom – 2024 június
Megbeszéltük, hogy mi történt a tanévben, mindenki megosztotta a másikkal az élményeit és kiosztásra kerültek a hála oklevelek is, és összekapcsoltuk a pedagógusnapi ünnepségünkkel is.

Lenti, 2024. 06. 21.
Huzián Éva

(A csatolt kép az internetről származik.)

Képek