Mi megbocsátottunk!

Mi megbocsátottunk!

Április hónapban nagy hangsúlyt helyeztünk az adott témára: a megbocsátás gyakorlására. A tanév előrehaladtával, a jó idő érkeztével megszaporodtak a súrlódások a gyerekek között, ezért is foglalkoztunk többet a megbocsátás témájával.
A feladatokat az ajánlásból és az előző gyakorlatválogatásból állítottam össze.
A relaxáló gyakorlatokon túl, amelyeket egész éven át gyakorlunk, a „Nagy kő esett le a szívemről” feladat volt a legjelentősebb. Az ajánlásnak megfelelően vezettem be a témát, tehát a gyerekek nem tudták, miért hordozzák magukkal a választott követ. Másnap, amikor „beletették” a problémát és eldobták, leírattam velük a véleményüket, az érzéseiket. Legtöbben azt írták, hogy megterhelő volt a kő hurcolása, bár érezték, ahogy a „részükké vált”. Amikor eldobták megkönnyebbültek, de volt, akinek hiányzott, ezért új követ keresett. Egyikük a „háziállatának” érezte, felelősnek érezte megát érte. Mindenesetre érdekes megközelítések születtek és könnyen asszociáltak a megbocsátás témaköréhez a feladat által. Ugyanakkor számomra a kötődés témájának felmerülése új szemszögből is engedte megvilágítani a feladatot.
Az elméleti feladatok közül egy igazán elérzékenyítő példában is volt részünk, ugyanis a „Hangalámondás” (Forgive A short kisfilm) feladatot egy srác vállalta, aki olyan átéléssel oldotta meg a szinkronizálást, hogy hatása alá kerültek a többiek és jómagam is. Egészen megrendítő volt a gondolatait hallani, és egészen felnőttként kezelte a dolgokat. Szinte mindannyian katarzist éltünk át. Szuper feladat volt.
Elvégeztük a „Fordított helyzet” játékot is, a jegyzeteket rendszereztük és megoldási lehetőségeket is kerestünk egy-egy konfliktushelyzetre. Ezt is nagyon élvezték a gyerkőcök.
Az ajánlás alapján LandArt képeket is készítettünk, melyet kiterjesztettem az egész iskolára és versenyt hirdettem belőle. A képeket a tanári csoportba is feltöltöttem. Gyönyörű alkotások készültek.
Legfontosabbnak ebben a hónapban is a megindító beszélgetéseket tartottam, hiszen alig van más alkalmunk arra, hogy lehetőségük legyen a gyerekeknek kötetlen keretekben az őket foglalkoztató kérdésekről beszélgetni.

Képek