Milyen a szemléletmódom?

Kep7.jpg

A fejlődési szemléletmód témánál teljesen azt alkalmaztam, amit Veres-Lukács Lilla műhelyfoglalkozásán hallottam, ez úton is köszönet Neki. (Ezért a ppt.-t most nem töltöm fel.) A képről voltak, akik manipuláltnak vélték, de olyan is, aki kitalálta, hogy fejjel lefelé van.
A papírból hajtogatós, kivágós feladatot legtöbben a megadott 5 percen belül (nem is várva ki azt) feladták, egy lány megoldotta, egy pedig odament és széthajtotta, hogy megtalálta a megoldást. mondtam, hogy ez így nem az. Ennek ellenére jó feladatnak tartották.
Ez után következett az a táblázat, amelyben bizonyos szempontok szerint a rögzült szemlélet móddal összehasonlítva elmondták, hogy a fejlődési szemléletmódra mi a jellemző. Jól tudták.
Majd az állításokat csoportosították, hogy melyik kategóriába tartozhat. Volt egy, ami cseles volt a Lilláéban, mert pozitív gondolatot tartalmazott, mégis a rögzült szemléletmódhoz tartozott, ezt is beletettem a kis kártyák közé, és rájöttek, hogy ez hova tartozik. Néhányan gondolták csak át még egyszer, de ők is a jó megoldás mellett tették le a voksukat.
A végén mindenki elmondta, hogy számára mi ragadt meg leginkább a fejlődési szemléletmód jellemzőiből.
(A képeken a próbálkozások nem azért gyűröttek, mert a diákok összegyűrték dühükben, hanem nekem nem volt időm ott lefotózni, betettem a laptoptartómba, és ott gyűrődtek össze, sajnos. )

Képek