Együtt, közösen erősebbek vagyunk

Együtt, közösen erősebbek vagyunk

Megküzdési stratégiák

A téma feldolgozását megelőzően, elrejtettem a gyermekek néhány kedvenc játékát. Amikor észre vették, hogy kedvencük nincs a helyén, viszont találtak egy borítékot, ami tartalmazta, hogy hogyan szerezhetik vissza azokat. Egyszerű feladatokat állítottam össze a játékok visszaszerzése céljából:
 közösen elénekeltük az „Itt a farsang áll a bál…” kezdetű dalt.
 játékos mozgással egybekötve is elénekeltük
 közösen elmondtuk a farsangi mondókánkat
 alagút mászás (székekre rögzített karikák, majd asztalok alatt) átmászva jutottunk a célhoz, aki nem mert az „alagútban” menni, a karikákba lépegetve haladt tovább.
Amikor teljesítették a gyermekek a feladatokat, akkor megkapták a játékokat, és közösen a helyükre tettük azokat. Nagy boldogság volt számunkra, amikor a kihívásokat teljesítve visszakapták a játékokat. Építettünk tornyot, és „Hajótöröttek” játékot is játszottunk. A gyermekek nagyon szerették a játékokat.
Ezután, relaxációs gyakorlatokat végeztünk: „A medve vagyok, cammogok”, és az „Arcizomlazítás játékosan” relaxációs gyakorlatot alkalmaztam. A kis csengettyűt megszólaltatva, mesehallgatásra hívtam a gyerekeket. Elmondtuk a mondókánkat, majd elmeséltem Bezzeg Andrea: Aranykulcs című meséjét. A mese után meghallgattuk Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó dalát, közben színeztünk. Másik alkalommal táncoltunk, és játékos utánzó mozdulatokat végeztünk.

Képek