Kalandra fel

- Csoport neve: GorgeyUtcaiOvoda
- Görgey Utcai Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (190 megtekintés)
A februári hónapunk a megküzdési stratégiákról szóltak.
Megismertük az Aranykulcs történetét, ahol a királykisasszony különféle próbatételeken vett részt annak érdekében, hogy haza juthasson.
Első próbatétele a labirintusból való kijutás, második próbatétele a sárkány megvendégelése a szeretetével és a harmadik próbatétele pedig az volt, hogy akadályokon keresztül haza jusson.
Történet után a gyermekek is kaptak egy levelet, ahol a sárkány nekik is szánt küldetéseket, amibe a gyermekek szívesen részt vettek.
Első feladatuk az volt, hogy csapatot alkossanak, majd közös erővel csapatmunkával választott építő elemekből (legó, fakocka, geomag, babilon) tornyot építsenek megadott időn belül. Ezután minden csapatban kiválasztottam egy csapat főt.
Volt olyan csapat, ahol közösen összefogva ügyesen elkészítették a tornyot a gyermekek, de volt olyan is ahol a csapatmunkának még egy kicsit fejlődnie kellett. Külön dicséretet kapott az a 4 fős lány csapat, ahol mágneses geomagból próbáltak tornyot készíteni és mire elkészült volna az építmény összecsuklott az egész. Nem hibáztatták egymást, hanem vállalták közösen, hogy ez most nem sikerült nekik. Mivel itt a csapatmunka volt a fő cél nem a produktum ezért elismertük az összefogásukat.
Második küldetésnél a gyermekeknek párba kellett állniuk. A párok egyik felének be volt kötve a szeme. A másik gyermek feladta pedig az volt, hogy vezesse társát és vigyázzon rá, hogy meg ne sérüljön. Tetszett a gyermekeknek ez a játék. Igyekeztek vigyázni egymásra kisebb nagyobb sikerrel.
Harmadik küldetésnél a gyermekek úsztak az óceánban. Amikor jött a cápa. A feladat az volt, hogy először 4, majd 3,2, csónakba (karikába) kellett állniuk úgy, hogy minél több gyermek elférjen egy helyen. Aki leesett a csónakról azt elkapták a cápák, de nem kellett aggódnia mert az orvos meggyógyította és következő körben újra játszhatott. Eleinte nehezebben ment a gyermekeknek az összefogás, hogy minél többen elférjenek egy hajón majd egyre ügyesebben összefogtak és fogták társaikat, így nem volt könnyű feladatuk a cápáknak.
Jutalomként minden gyermek kapott egy sárkányos labirintust, amit otthon vagy az oviban megoldhatott. Következő nap elképzeltük a saját boldogság szigetünket amin olyan dolgok találhatóak ami boldogságot, örömet, nyugalmat okoznak nekünk. Utána lehetőség volt arra, hogy mindenki lerajzolhassa és elmondhassa, hogy mi van az ő boldogság szigetén. Több fagyi sziget is készült továbbá volt családi sziget, barát, hercegnők, pillangók, motorok, színes kövek szigete és még sok más különleges sziget is. Ebben a hónapban is nagy hangsúlyt fektettünk a szülőkre való odafigyelésre és a családi szeretetre. A gyermekek szíveket fűztek a szüleiknek amit otthon átadva köszönetet mondtak a gondoskodásukért.