„Merre induljak?”Céltársas és más tevékenységek

„Merre induljak?”Céltársas és más tevékenységek

„Merre induljak?” Céltársas és más tevékenységek
Mint minden témát most is körben ülve beszélgetéssel kezdtük nagycsoportunkban. Megbeszéltük, hogy mi kell ahhoz, hogy beletaláljunk a kör közepén lévő kosárba? Majd a közös tornafoglalkozás alatt különböző célba dobó játékokat játszottunk. A következő beszélgetéskor igyekeztünk csokorba szedni a csoportunkba járó gyerekek hasonló céljait, fő fogalom alá rendeztük, majd eldöntöttük, hogy ezek alapján közösen készítünk egy társas játékot, ahol ezeket a célokat el lehet érni. Számomra is megdöbbentő volt, hogy az 5-6 éves gyerekek végül milyen éretten gondolkodva alkották meg társasjátékunk öt célját: 1. Boldogság, család, barátok, 2. Egészség 3. Iskola 4. Különböző sportok kipróbálása, gyorsaság elérése 5. Föld és az állatok védelme („Hogy az állatok ne legyenek betegek, legyen hol élniük, és takarékosak legyünk!”). Az aktuális téli projektünk verse is erről szólt (Hétvári Andrea: Figyeljetek emberek), illetve az utóbbi hetekben valóban több volt a betegség. A társasjátékban a bábuk középről indulnak az általuk választott úton. A célállomások családot jelképező bábuk, Födgömb és az állatok, iskola épület, gyümölcsökkel zöldségekkel teli doboz, sportcsarnok. A játék során tovább tudtunk beszélgetni arról ki miért választotta az adott utat, és azt tapasztaltam, hogy a gyerekek sokáig részt vettek a tevékenységben mindig más célt választva maguknak. Amikor mindenki célba ért a játék végén jelképes tűzijátékkal ünnepeltünk.
A héten készítettünk gyümölcssalátát, fejlesztő játékokkal készültünk az iskolára. Sokat játszottunk a társasjátékkal miközben megbeszéltük, hogy a célok felé vezető utak mennyire különbözőek lehetnek, van akinek az egyik könnyebb a másik nehezebb, és hogy megértsék nincsenek egyedül a céljaik elérése közben mozgásos játékkal zártuk a hetet. A szivárvány ejtőernyőt közösen megfogtuk, és mindenki beledobhatta a saját labdáját, miközben elmondta a célját, és mindannyian segítettünk abban, hogy ez a labda a középen lévő nyílásba belegurulhasson, jelképesen elérhesse a gyermek a célját. Végül elénekeltük a Boldogság dalt, amit annyira szeretnek.

Képek