Kisgyerekek nagy tervekkel

416016349_1088527542349710_6154889513008355439_n.jpg

Az új év minden ember számára izgalmas időszak, a legtöbben terveket készítenek és különböző célokat tűznek ki maguk elé, és próbálnak lépéseket tenni a célok elérése érdekében. Nincs ez másként a gyerekek körében sem. Az elsősök a több gyakorlást tűzték ki célul, hogy szebben írjanak, olvassanak vagy számoljanak. Otthon pedig többet szeretnének segíteni a szüleiknek.
A negyedikesek már komolyabb tervekkel álltak elő. Nekik is kiemelt helyen állt a jó év végi bizonyítvány, de ők már az iskolai életen kívül is gondolkodtak, terveztek. Mindenki reméli, hogy az év végére a tanulmányi eredménye sokkal jobb lesz, mint félévkor.
A beszélgetéseink során kiderült, hogy a gyerekek számára fontos, hogy támogassák egymást a terveik elérésében. A napközis gyerekek együtt tanulnak, gyakorolnak majd, és kikérdezik egymást. A negyedikesek segítenek majd az elsősöknek. Aztán hogy ez a lelkesedés, kitartás meddig tart, majd kiderül a tanév folyamán.

Képek