Megálmodom és véghez viszem

- Csoport neve: Micimacik2022
- Károly Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (101 megtekintés)
Célok kitűzése és elérése
Megálmodom és véghez viszem
Új év, új célok
Ezt a Boldogság óra foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük. Mivel az egész hét a medvéről szólt, a „medve vagyok és cammogok” foglalkozást indító mozgást játszottuk el. Megkértem a gyerekeket, hogy olyan lomha járással járjanak, mint a medvék. A legügyesebbeket megtapsoltuk. A relaxációs gyakorlat után meghallgattuk a hónap dalát. Bagdi Bella: Van nekem egy álmom, amihez különböző mozdulatsorokat találtunk ki.
A téma bevezetéseként célba dobást játszottunk. Célba dobás közben minden gyermek elmondta, hogy milyen célt fogalmazott meg. A téma feldolgozásához Boldog Dóra hívta a gyerekeket mesehallgatásra. Bezzeg Andrea: Boldog vár című meséjét olvastam el, melyet érdeklődve hallhattak. A mese után elmondhatták, hogy mi a legnagyobb álmuk, akinek volt kedve le is rajzolhatta. Megbeszéltük az egyéni célokat, valamint a csoport céljait is.
A mese után egy „macilány” jött hozzánk egy összekapcsozott térképpel. Eltévedt, és a gyerekek segítségét kérte, hogy kit tudja nyitni a térképet, és hazataláljon. Különböző feladatokkal /éneklés, lufipukkasztás, cammogva járás, csomag kioldás/ sikerült kinyitni a térképet, és a „macilány” hazatalált.
A foglalkozás lezárásaként kiszínezhették a gyerekek a célok elérésének jelét, melyet elhelyeztünk a Boldogságfa ötödik lépcsőfokán. A behozott macikból kiállítást szerveztünk, valamint mindenki elkészítette saját macilányát.